Bíró Gábor az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium történelem és földrajz szakos tanára, mellette pedig idegenvezetőként dolgozik, többek között Érden is. Süle Zsolt alapvetően az informatikában utazik, ugyanakkor lelkes lokálpatrióta, aki évek óta szervez biciklis és gyalogos túrákat a városban.

Ők ketten még az idegenvezetők közelmúltbeli világnapja apropóján jártak az Érd FM: Bundáskenyér című reggeli műsorában, hogy elmeséljék tapasztalataikat.

Tapasztalataikat arról, hogy vajon az érdiek mennyire ismerik, vagy épp mennyire szeretik a saját településüket. Csak aludni járnak ide? Esetleg vannak, lennének egyéb elvárásaik is? És egyáltalán létezik-e, létezhet-e lokálpatriotizmus Érden?

Érd-Itt Nincs Semmi?

Ez a címe annak a YouTube-on és Facebook-on is látható videósorozatnak, amit Bíró Gábor és baráti indítottak útjára az elmúlt hónapokban. Az alkotó szerint az érdiek szájából gyakorta elhangzik a kérdés, sőt a kijelentés, hogy nincs itt semmi. Alapvetően ez a megjegyzés hívta életre a sorozatot, hogy bebizonyítsák ennek az ellenkezőjét. És, mint mondja, az eddigi visszajelzések alapján sikerült is megszólítani az embereket.

„Sokaknak, akiket nem is ismerünk, sikerült felnyitni a szemét. Ezek a filmek összekovácsolták azokat az embereket, akik érdeklődnek Érd turisztikai jelentősége iránt, a látnivalók, látványosságok iránt. Ha már egy embert elértünk az jó, de azért annál jóval több pozitív kommentet kaptunk” – fogalmazott Bíró, aki hozzátette, ez a város sokkal változatosabb annál, mint azt gondolnánk.

Süle Zsolt ennek kapcsán egy érdekes sztorit is megosztott, sőt, elmondása alapján igazából ez ihlette a fentebb említett filmsorozatot. Történt, hogy egyszer a fővárosban tanuló lánya osztályának szervezett kirándulást Érdre, amikor is az egyik – egyébként a Budai Várnegyedben élő – anyuka őszintén csodálkozva azt találta mondani:

„Érdre kirándulni? De hát ott nincs is semmi.”

Süle szerint onnan nézve értelmezhetetlen volt számára Érd, de ő próbálta meggyőzni, hogy azért nyugodtan engedje el a gyereket, és utólag kérdezze meg tőle, tetszett-e neki? Ez be is jött, mert a gyerekek nagyon jól érezték magukat – különösen, amikor „meglengette” nekik a minaretet – nem véletlenül késték le majdnem a vonatot, hiszen maradtak még volna.

A lokálpatrióta a műsorban a saját sztoriját is elmesélte, ő hogyan kezdett el érdeklődni a város iránt. Vérbeli budapestiként közel 30 éve költözött Érdre a dédapja építette házba, aztán építkezni kezdtek, jöttek a gyerekek, vagyis akkoriban nemhogy a városra, még magára sem jutott ideje. És úgy látja, ez a rohanás másoknál is így volt, és így van manapság is.

Aztán egyszer csak elkezdett futni, majd biciklizni és szép lassan felfedezte a várost, megismerte a történetét. Ő és a családja is egyre inkább gyökeret eresztettek, itt akartak élni, dolgozni, nem utolsósorban pedig hétvégén sem akartak innen elmenekülni.

Süle Zsolt azt mondja, Érd a remény és a reménytelenség városa is egyben. Aki idejön, az azzal a reménnyel jön ide, hogy itt jó lesz minden. És itt sok szempontból tényleg jobb, mint a városban. Például van kert, azonban munkahely már nem biztos.

Elárulta, nemrégiben ismét kapott egy olyan állásajánlatot, amit ha elfogad, akkor igazi alvóvárosi ember válhatott volna belőle. Lett volna szolgálati kocsi, jó fizetés, satöbbi, mégse vállalta. Ugyanakkor, amíg ő meghozta ezt a döntést, addig mások nem biztos, hogy így tesznek.

„Olyan érdit én még nem láttam, aki megtalálta az egyensúlyt a munka és a város között”

– fogalmazott.

Tanulság, hogy a munkalehetőség erőteljesen befolyásolja a helyi közösség alakulását, így válhatott Érd állandósult jelzőjévé, hogy „alvóváros”. Hiszen ha nincsenek itt az emberek, akkor közösség sincs.

Ez nem Ausztrália, nem Los Angeles

Amolyan bulváros felvetés volt a műsorvezetőktől, hogy Érd kicsit olyan mint a fegyencekkel megtöltött Ausztrália, ahova egykoron sokan azért jöttek, mert Budapestre nem mehettek, ugyanis onnan „kitiltották őket”.

Süle Zsolt szerint ez nyilván túlzás, de az igaz, hogy Pest bizonyos tekintetben zárt város volt, mivel valaha öt év helyben lakás után lehetett csak saját ingatlant venni. Aki vidékről a fővárosba akart menni, de nem tudott, annak Érd valóban egy alternatíva volt. Ez pedig magával hozta azt is, hogy ez a hely egy kohó, aminek mindenféle embereket magába kellett olvasztania. Ráadásul ezek az emberek elsősorban az egyéni érdekeiket szerették volna itt megvalósítani – árnyalta a képet.

Szintén érdekes hasonlat volt, hogy Érd olyan, mint Los Angeles. Egy hatalmas területen elhelyezkedő, több városközponttal rendelkező település, ahol „a várostervezés több évtizedes bénázását” lehet tetten érni. És ha ez így van, akkor az szintén akadálya lehet a lokálpatriotizmus kibontakozásának – hangzott el a kérdésbe oltott állítás.

Ezen a ponton pedig az is felvetődött, mintha az érdieket nem is nagyon érdekelné Érd, és így fordulhat elő például az is, hogy sokan azt sem tudják, hogy mellettünk folyik el a Duna.

Ugyanakkor Bíró Gábor és Süle Zsolt számára éppen ez jelenti a kihívást, illetve küldetést, hogy megmutassák és bebizonyítsák, itt is van mit felfedezni, megismerni, amivel talán a helyi közösség is épülhet.

Egyúttal megemlítették, az ő szándékaikat segítheti a közelmúltban indult: „Légy Világjáró Érden!” című városi programsorozat is, amiben ők maguk is részt vesznek, és, aminek szintén az a célja, hogy Érd felhívja a figyelmet a saját értékeire.

A Bíró Gáborral és Süle Zsolttal készült interjúkat pedig itt lentebb tudják teljes hosszában is meghallgatni.