Hideg, szeles időre számíthatunk a hétvégén

Hideg, szeles időre számíthatunk a hétvégén

Már csak a hó hiányzik, hogy azt mondhassuk: itt a tél!

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szombaton keleten, délkeleten lehet több felhő az égen, máshol a napos időszakok mellett felhőátvonulásokra számíthatunk. Szórványosan záporok alakulhatnak ki, de a havaseső, vagy akár még a hózápor sem kizárt. Sőt, néhol az ég is megdörrenhet – írja az Időkép.

A keleti-északkeleti tájakat leszámítva sokfelé élénk, erős, a Dunántúlon viharos lökések kísérhetik az északnyugati szelet. Reggel sokfelé fagyni fog, és délutánra is csak pár fokkal mutat majd a nullánál többet a hőmérő.

Vasárnap szintén gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést. Élénk, erős lesz az északnyugati szél. És a hét utolsó napján is alig néhány fokra van kilátás.

Fotó: Freepik, Időkép

További cikkeink

Ma már szinte semmi nem emlékeztet arra, hogy Ófaluban egykor egy komoly repülős élet zajlott. Az 1920-as évektől működő érdi sportrepülőtéren több mint 200 pilótát

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Intézményi Koordináció pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében munkaügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email