Felébresztenék az alvóvárost

Felébresztenék az alvóvárost

Utcára viszi az evangéliumot a fenyves-parkvárosi református közösség.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A lelki megújulást és a hit építő erejét ünnepelték október 29-én délután Fenyves-Parkvárosban, az erdőszéli óvoda mellett.

A helyi református kör táblasorozat felállításával adott hírt magáról, mellyel az emberi lét legfontosabb kérdéseire: a családban betöltött szerepünkre, az egyén és a közösség viszonyára, a hit mibenlétére irányítják a figyelmet.

Az ünnepélyes avatást Tarr Zoltán parkvárosi református lelkipásztor beszéde előzte meg. 

“Az utcára akartuk vinni az evangéliumot, olyan táblákat helyeztünk ki, melyek a hívőket és istenkeresőket is megállásra, gondolkodásra késztetik” – mondta Tarr. Ennek megfelelően, az egyes táblák olyan témákkal foglalkoznak, mint a 

„Megújulás útja”, a „Házasság és család”, az „Ember és természet”, vagy a „Teremtő tudás”

A lelkipásztor hangsúlyozta, a fenyves-parkvárosi reformátusok „alulról építkező missziójukkal” régóta fennálló űrt szeretnének betölteni, hiszen a 9 ezres lakosú városrészben eddig nem volt valódi élő közösség, nehezen lehetett kapcsolatokat teremteni.

A kilenc gondolatébresztő tábla megtekintéséhez kiadós sétát kell tennie az érdeklődőknek, amit a jelenlévők többsége meg is tett, miután Tarr Zoltán az Észak-Pesti Református Egyházmegye esperesével, Nyilas Zoltánnal leleplezte az óvoda mellett álló, első táblát.

Fotó: Czere Bálint

További cikkeink

Ma már szinte semmi nem emlékeztet arra, hogy Ófaluban egykor egy komoly repülős élet zajlott. Az 1920-as évektől működő érdi sportrepülőtéren több mint 200 pilótát

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Intézményi Koordináció pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében munkaügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email