1970-ben a Budapesti Harisnyagyár Felszabadulás brigádja elnyerte a rangos Állami Díjat. A brigádban kilenc asszony dolgozott, dr. Tóth Eszter Zsófia történész az ő életüket, a közösség mindennapjait követte nyomon dokumentumfilmjében (Brigád Blues, rendezte Martinidesz László), azokon az életútinterjúkon keresztül, amiket a brigád tagjaival, férjükkel, munkatársaikkal, főnökeikkel készített 1999 és 2004 között.

Történetüket most elhozta Érdre is, a Szepes Gyula Művelődési Központ időseknek szóló retró programsorozata keretében. Amellett, hogy részleteket láthattunk a filmből, a történész maga is felelevenítette a brigádtagoktól hallott történeteket, amelyeket kiegészített a hozzá került (a megsemmisítés elől megmentett) brigádnaplók adataival, érdekességeivel is.

Mai szemmel talán az a legmegrendítőbb, hogy ezek az asszonyok úgy végezték a kemény, több műszakos betanított munkát a harisnyagyárban, hogy úgy érezték, számukra ez a legtöbb, ami megadathatott. A tanulás, az irodai munka, a továbblépés számukra nem volt vonzó opció, mert – ahogy meg is fogalmazták – a gépnél állva annyit dolgoztak és kerestek, amennyit akartak.

A kemény munka és a saját családjuk mellett patronáltak intézetis gyerkeket, felkaroltak időseket, számtalan társadalmi feladatot vállaltak, és ezeket a brigádnapló is megörökítette. (Azt már nem, mekkora hidegzuhany volt az intézetis gyerekeknek, amikor a brigád „letette a lantot” – ahogy az egyik volt intézetis fogalmazott a fent említett filmben.)

Felmerül a kérdés: mennyire hittek ezek az asszonyok a szocialista ideológiában? Azért vállaltak önkéntes munkát, dolgoztak erejükön felül a kommunista szombatokon, mert kötelező volt? Vagy mert hitték, hogy ezzel a szebb jövőt építik? Esetleg úgy érezték, hogy csak így tudnak előrelépni, jobban boldogulni? Ez nehéz volna megmondani. Egy biztos: segítették, támogatták egymást. És volt olyan közöttük, aki azért nem lépett be a pártba, mert nem szeretett volna lemondani arról, hogy templomba járhasson.

Ami a címbéli puszit illeti, annak megvan a maga története: a brigád levelezni kezdett Kádár Jánossal, aki rendszeresen válaszolt az asszonyok leveleire. „Meghívott minket a Parlamentbe is. Olyan aranyos volt a Kádár elvtárs, hogy nagyon. Megkérdezte, nem gyártunk-e vadászzoknit, mert azt nem talált. Másodszorra, mikor mentünk, azt vittünk neki. Nagyon megörült” – idézte fel a filmben az egyik asszony.

Kádár ellátogatott a gyárba, a brigádhoz, 1968. októberében. Beszédet is mondott, amit a rádió közvetített. Állítólag a csehszlovákai bevonulás után ez volt Kádár első nyilvános szereplése.

1970-ben a brigád elnyerte az egyik legmagasabb kitünetést, az Állami Díjat, amit szocialista brigádjuk teljesítményeinek elismeréséül adományoztak. (Ez volt az első munkásnőkből álló állami díjas szocialista brigád).

A Parlamentben fogadást rendeztek a díjazottak tiszteletére, déligyümölcsöket szolgáltak fel, amilyeneket ők még nem is láttak. Ráadásul húszezer forintot kapott mindenki, takarékbetétkönyvben. Egyikük vett egy trabantot,  a másik asszony hűtőt, ráadiót, a férjének öltönyt vásárolt.

Hatalmas szó volt ez a kitüntetés és a pénzjutalom azoknak az asszonyoknak, akik leányként a kemény mezőgazdasági munka elől vándoroltak vidékről Budapestre, fővárosi létük általában cselédkedéssel indult, és a kiszámítható gyári munka, a nehezen megszerzett panellakás óriási előrelépést jelentett nekik.

„Negyven kitüntetett brigád volt Magyarországon. Szerettem volna az egyikük történetén keresztül bemutatni a nagy társadalmi folyamatokat. Eleinte nagyon bizalmatlanok voltak, féltek, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy Kádárral leveleztek” – mondta az ÉrdMostnak a történész, akitől megtudtuk azt is: a Puszi Kádár Jánosnak című filmet a Blinken Nyílt Társadalom Archívum (Blinken OSA) beválogatta a Rákosi- és Kádár-korszakról 1989 után készült legjobb negyven dokumentumfilm közé.

A filmben és az előadáson megelevenedő korszakra az érdi idősek természetesen még maguk is jól emlékeznek, bár legtöbbet a szüleik generációja tudna mesélni, ha még élne. A film szereplői 1919-1934-es születésűek, közülük sem él már senki. Jó, hogy a történeteik fennmaradtak és továbbadhatók.

Aki kíváncsi erre a korszakra, jöjjön el a Retró Akadémia következő előadására, a Szepes Gyula Művelődési Központba, november 20-án 14 órakor. Dr. Tóth Eszter Zsófia a szocializmus és a szex viszonyát járja majd körül.