patkanyPixabay

Jelentse be, ha patkányt lát, de nem mindegy, hova

patkanyPixabay

Jelentse be, ha patkányt lát, de nem mindegy, hova

A jó hír, hogy Érden kevesebb patkány van az országos átlagnál, a rossz, hogy a hűvösebb idő beköszöntével egyre több rágcsálóval találkozhatunk majd.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az elhúzódó nyárias meleg kedvez a rovaroknak, rágcsálóknak, a szaporodásuk is megmarad a nyári magasabb szinten. Ugyanakkor, amíg jó az idő, a patkányok, egerek nemigen jönnek a ház közelébe. Ahogy aztán beköszönt a hűvös idő és valóban megérkezik az ősz, a rágcsálók is beljebb húzódnak, keresik a helyet, ahol áttelelhetnek. Ilyenkor nem lesz több belőlük, csak épp a szemünk elé kerülnek – ami persze több is az elégnél…

Szerencsére nem szaporodnak el, irtásukról ugyanis a város által megbízott szolgáltató, illetve az érdi csatornaműveknek dolgozó cég gondoskodik (egymást segítve és együttműködve, hiszen ha az utcában patkány van, akkor a környék csatornahálózatában is irtani kell).

Van két jó hírünk: az egyik, hogy Érden kevesebb a patkány, mint országszerte, de azért előfordul egy-egy példány. A másik, hogy egy kis odafigyeléssel megelőzhető a patkányok megtelepedése, elszaporodása. Erről itt írtunk korábban.

De ha már megjelentek, bizony bosszúságot, undort, sőt, akár félelmet is kelthet a megjelenésük.  Nem véletlenül: sok kárt tudnak okozni, ürülékük büdös, és fertőzést is terjeszthetnek. Ráadásul a patkányok rendkívül intelligensek, alkalmazkodóképesek és szaporák. Ez utóbbin természetesen nem a gyorsaságot értjük, hanem az ellések számát. Egy nőstény akár 80 utódot is szülhet évente, ezek pedig további patkányokat nemzenek és szülnek, így egy nőstény – hím párostól egy esztendő leforgása alatt akár 800 utód is származhat.

Sokkoló szám. Szerencsére a való életben nem igaz, hogy egy patkány százat csinál, merthogy pusztítják őket a kutyák, macskák, no meg az emberek is.

Ezek a civilizációnkhoz szorosan kötődő rágcsálók biztosan megjelennek ott, ahol állattartás folyik, illetve mezőgazdasági terményeket tároló épületekben, olyan lakóházak környezetében, ahol élelmet talál (például a kutyának kitett vacsorát). Ilyenkor a patkányokat irtani kell.

Közterületen ez az önkormányzat feladata, magánterületen viszont a tulajdonos kötelessége és költsége a rágcsálók elleni védekezés.

Ha az utcán látunk patkányt, az önkormányzat online felületén tudjuk bejelenteni. A jelzések eljutnak a város szerződött partneréhez, a Rovért Kft.-hez, ők végzik a rágcsálóirtást az érdi közterületeken.  A cég patkányetető ládát helyez ki.  Ehhez háziállat, gyermek nem tud hozzáférni, teljesen biztonságosak.

Ha  magáningatlanon észlelünk patkányt, a Pest Vármegyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályához kell bejelenteni.  Elérhetőségük: 06(23)354-765; 06(30)297-5042, e-mail: nepeu.erd@pest.gov.hu. cím: 2030 Érd, Felső u. 39. Érdemes jelezni a helyzetet a város bejelentő felületén is, hiszen a kertünkben megjelenő patkány nagy valószínűséggel ott van a szennyvízcsatornában, illetve az utcában is. Itt pedig már a szerződött szakemberek végzik a rágcsálóirtást.

Mint fentebb írtuk, a közterületi, illetve a csatornában történő rágcsálóirtásért nem nekünk kell fizetnünk, az ingatlanunk esetében viszont nekünk kell finanszíroznunk a munkát..

Két lehetőségünk van. Vagy mi magunk vásárolunk irtószert, vagy szakembert hívunk. Reisinger Mátyás, a Rovért Kft. ügyvezetője azért ajánlja az utóbbit, mert a lakosság által beszerezhető, azaz szabadforgalmú szerek hatóanyagát az EU-s előírások alapján a felére csökkentették.  Így nemcsak kevésbé hatékonyak, hanem még az is előfordulhat, hogy a patkány rezisztenssé válik a hatóanyaggal szemben. Ilyenkor már profi szerekkel is nehéz a kiirtásuk.

Előfordulhat az is, hogy egy elhanyagolt, szeméttel teli ingatlanon szaporodnak el a rágcsálók. Ilyenkor tegyünk bejelentést a hulladék miatt is, méghozzá a Pest Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi, és Hulladékgazdálkodási Főosztályánál. Elérhetőségük: 06(1)478-44-00, e-mail: zoldhatosag@pest.gov.hu,  cím: 1072 Budapest, Nagy Diófa u. 10-12.

Fotó: ÉrdMost archív, Pixabay

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email