Mint olvasóink emlékezhetnek, a tulajdonos Krause Kft. többször is jelezte az önkormányzatnak, hogy a 2010 óta helyi védettséget élvező víztornyot szeretné lebontani, mivel Tolmács utcai telephelyén jelentős mértékű fejlesztést tervez, aminek az építmény útjában áll.

A képviselőtestület 2023. február 23-i ülésén döntött arról, hogy rendeletet módosít annak érdekében, hogy lekerülhessen a helyi védettség a víztoronyról. Fölmerült az is, hogy a Krause kapjon valahol cseretelket, de hasonló fekvésű és méretű, közművesítettet szabad területet nem találtak. A városnak fontos a Krause jelenléte, hiszen több mint 30 éve itt működik, és évente – építményadóval együtt – közel 50 millió forintot fizet be a városkasszába. Ez az ígért fejlesztések révén jelentősen emelkedne, miként a foglalkoztatottak száma is.

Már a júniusi lakossági fórumon – amit a helyi védettséget megszüntető eljárás részeként tartottak a Polgárok Házában – kiderült, hogy egy érdi magánszemély, Tolmár Klára kérelmet nyújtott be a Miniszterelnökség alá tartozó Építészeti Főosztály Műemlékvédelmi Osztályára, amelyben kéri az érdi víztorony ipari műemlékként történő nyilvántartásba vételét és védetté nyilvánítását. Ami azt jelenti, hogy ha a torony műemléki védettséget kap, akkor a városnak már nincs miről vitáznia, kell a torony vagy nem kell, védett lesz és kész.

Mintegy két hete meg is jött a válasz az Építési és Közlekedési Minisztériumtól: a kulturális örökség védelméért felelős miniszter mint hatóság, a tudományos előkészítés és értékelés megindításáról döntött. Ez azt jelenti, hogy a kérelem átesett az első szűrőn, és figyelemre méltónak találtatott.

Már a lakossági fórumon is kiderült, hogy a 25 méter magas ipari víztorony úgy kapott annak idején helyi védettséget, hogy a védendő érték meghatározásának rubrikája üresen maradt. Magyarán: senki nem tudta/akarta megfogalmazni, hogy voltaképpen mit is védünk helyileg.

Most ezt megtette a kérelmező. Tolmár Klára szerint – aki 1989 óta foglalkozik civil szervezeti vezetőként a természetes és épített értékek védelmével – a víztorony az alábbi okokból érdemes a fennmaradásra.

1. Szimbolizálja Érd várossá alakulását.

Mivel erről eddig semmit sem hallottunk, kíváncsiságból utánajártunk, mit is jelent ez a megállapítás. Nos, a beadványban az áll, hogy a kérelmező tudomására jutott információ szerint 1978. december 16-án e telephelyen, „a víztorony tövében szavazták meg Érd városi rangra emelését, amelynek így lett szimbóluma a kis víztorony.” Kérdésünkre a szerző úgy pontosította információját, hogy ez a víztorony tövében lévő épületben tartott megyei pártértekezleten történt, ezen a napon. Tolmár Klára ezt a kutatásakor felkeresett emberek valamelyikétől hallotta vagy a korabeli sajtóban olvasta, de nem tudta pontosan meghatározni a forrást.

Az Urbán László szerkesztette Érdi sajtótükör 1974-1980 című kötetben az olvasható, hogy 1978. december 16-án – a város felszabadulásának évfordulóján – a járási művelődési központ színháztermében rendezték meg a várossá nyilvánítás ünnepi eseményét. „A megye minden részéről érkeztek küldöttségek a fellobogózott, ünnepi köntösbe öltözött Érdre – írta a Pest Megyei Hírlap. – Az utcák mentén nemzeti színű és vörös zászlók köszöntötték azt a nagyszerű eseményt, hogy a nagyközség január 1-től városi rangra emelkedik.”

Sem a víztoronyról, sem a Mezőgép telephelyéről nincs említés.

2. Hozzátartozik a város látképéhez, szembeötlik a beérkező utazónak – állítja a kérelmező.

Ezt ki-ki maga döntse el, aki Érdre bármilyen irányból is be szokott érkezni.

3. 3. Nap- vagy súlyenergiával kivilágítva a város ékkövévé válna.

   4. Építészeti értéke miatt.

Tolmár Klára indoklása szerint „példája mutatja a fiataloknak a hagyományok felhasználásának lehetőségét bármilyen hihetetlennek tűnő helyzetekben, dicsérve mindörökre a KÖZTI Ybl-díjas, akkoriban fiatal építészeinek: Borosnyai Pálnak, Gilyén Jenőnek, Kiss Istvánnak keze munkáját.” Kérdésünkre, honnan lehet tudni, hogy az említett három építész tervezte a tornyot, azt válaszolta, hogy az Építész Kamara folyóiratának az építészeket méltató cikkében olvasta.

A Konstruma építészettörténeti ismertetésében, melyet a Krause rendelt meg, nem szerepel a tervező(k) neve. Megkérdeztük erről dr. Oláh Mihályt, aki az építészettörténeti elemzést jegyzi, hogy sikerült-e kideríteni, ki volt a tervező, de egyelőre nem kaptunk választ.

Tolmár Klára műemléki védelmet kérő javaslatában a Konstruma leírását idézi, csak éppen ellenkező következtetést von le belőle: szerinte a toronynak megóvandó építészeti értéke van.

„A mérnöki mű, bármilyen kisléptékű is, a természeténél fogva újszerű tömegű építményként jelenik meg ebben a környezetben. A tervezők a víztároló hengeres testének pikkelyes burkolásával, sátortetejével bizonyos rokonságot teremtenek a környező istállók, lakóházak formáival és egészében a galambdúc hasonlóan absztrakt konstrukcióját idézik.

A mezőgazdasági víztoronyépítő program, amelynek százvalahány kis, cca. huszonöt méter magas víztornyából ma már talán csak három áll, ebből típusból a települési vízellátást biztosítókkal együtt ilyen típusú építmény  Magyarországon Abdán, Ambrózfalván, Csesztregen, Nagypálin, Nagykőrösön, Mezőfalván, Füzesabonyban, Érsekvadkerten, Szécsényben, Velencén, Szentesen, Tiszakécskén és Érden van, s mindegyik helyi védelmet élvez.”

A Krause által megrendelt szakvélemény szerint azonban „az építmény nem rendelkezik műemléki értékkel, a korszakának jellegzetesen megformált, de nem különösebben kiemelkedő emléke.”

3. 3. 5. A kérelmező utolsó két érvként megemlíti, hogy az érdi víztorony „néhányad magával áll már csak az országban, Pest vármegyében egyedül van.”  Továbbá, hogy a „Vízszintmutató sem látszik a többi homlokzatán, csak az érdin.”

A kérelem nyomán meglehetősen gyorsan megmozdult az örökségvédelem hivatala, és már két héttel a pozitív elbírálás után, szeptember 5-én meg is ejtették a helyszíni szemlét.

Érd víztornya tehát megmérettetik, és műemléki értékességéről hivatalos, pártatlan szakvéleményt kap. Ha ez a vélemény pozitív lesz, nincs többé a súlyos dilemma, hogy – miként Csőzik László polgármester vázolta – az ész vagy a szív szavának engedjünk-e. A torony érinthetetlen lesz, ha műemlékké nyilvánítják, és az önkormányzat nyakába hullik a felújítás és rendben tartás költsége. Ha nem, akkor még mindig dönthet úgy a város közgyűlése, hogy fenntartja a helyi védettséget, azon az áron is, hogy a Krause csalódottan távozik.

Elnézve a lakossági fórumon megjelenteket, ahol túlnyomó többségben voltak azok a dolgozók, akik a vesztét kívánták, úgy tűnik, a torony kevés érdi szívét dobogtatja meg. Aminek a fő oka az lehet, hogy mivel egy ipari üzem területén áll, a legtöbben azt sem tudták eddig, hogy a világon van. A lehetőségre, hogy írja meg, akinek ötlete van, milyen új funkciót képzelne neki, amivel a közösséget tudná szolgálni, mindössze 22 e-mail érkezett – számolt be László Ferenc, a városháza kommunikációs igazgatója.

Ezek közt is többségben voltak azok, akik egyszerűen a földdel tennék egyenlővé. Méghozzá azért, mert ha helyi iparűzési adóbevétel, és számos elégedett Krause-alkalmazott van a mérleg egyik serpenyőjében, és a torony a másikban, akkor az elsőt kell választani – fogalmazták meg többen is -, miután a toronyról eddig azt sem tudták az érdiek, hogy létezik. A szűk 3 milliárdból tengődő közel 80 ezer fős Érd pedig nem engedheti meg magának, hogy elengedjen egy jó adófizető vállalkozást, tette hozzá Csőzik László polgármester.

Ugyanakkor a lakossági fórumon felszólaló Bács István volt fideszes alpolgármester szavaiból az derült ki, hogy annak idején – kétszer is – azért hiúsult meg a Krause és a városvezetés megállapodása, mert a város határidőt akart szabni az ígért fejlesztésre, amibe a Krause nem ment bele. Márpedig ezt a jelenlegi városvezetés is megkívánná tőle.

Mohácsi Gábor – a Krause cégvezetője – terveikről annyit mondott, hogy ha sikerül a várossal megállapodni abban, hogy növelhetik a területen a beépítettség mértékét (40-ről 50%-ra), akkor három, egyenként 10 ezer négyzetméteres csarnokot építenének. Jelenleg összesen 10 000 m²-es területen gyártanak és raktároznak, mondta el. A helyszínen is bemutatott dokumentációban ugyanakkor az áll, hogy ” A meglévő épületállomány bontásával a tulajdonos egy új, korszerű ütemezetten fejleszthető ipari épületet tervez létrehozni, mely fejlesztéshez a meglévő víztorony bontása szükséges.” A műszaki rajzból pedig egy 10 és egy 15 ezer négyzetméteres, gyakorlatilag egybeépített csarnok terve hámozható ki.

„Krause úr kifejtette és én is többször elmondtam az önkormányzatnak – fordult Bács István felé a cégvezető -, hogy az erőltetett csarnoktelepítési ütemezés, amit önök elvártak, irreális. Krause úr megígérte, hogy rögtön a megállapodás után megtervezteti az épületeket. Egy-egy csarnok megépítése és beüzemelése 2-3 év. Az üzleti megrendeléseket addig is teljesíteni kell, és nyilván a harmadik csarnok is megépül majd valamikor.

De azt semmilyen vállalkozótól nem lehet elvárni, hogy letegye a nagy esküt arra, hogy kétévente lepottyant a telephelyére egy nagy csarnokot. Egy beruházó úgy gondolkodik, hogy be kell szednie azt a plusz hasznot, ami egy ilyen nagy beruházást rentábilissá tesz. A tulajdonos számára ez gazdasági-pénzügyi kényszer. Ezért nem jött létre a megállapodás 2015-ben, pedig Krause úr akkor is kész volt arra, hogy támogassa a várost.”

Most tehát a nagy dilemma vagy eldől – vagy még egy ideig velünk marad. Tolmár Klára elmondta, hogy értelmezése szerint a bontási kérelem alátámasztásaként készíttetett és benyújtott terv a Krause Kft. jelenlegi 10 ezer nm-es és az azt kiszolgáló gyártócsarnokait kívánja egy új teljesen automatizált üzemcsarnokkal és kiszolgáló területekkel korszerűsíteni. Nem veti el a továbbfejlesztés lehetőségét, de arra határidőt felelősséggel nem tud vállalni.

„A legjobb az lenne, ha Krause úr elfogadna a várostól egy cseretelket, és akkor a Tolmács utcai területen közösségi parkot lehetne kialakítani. A torony belső tere ugyan szűk, de azért egy kiállítást be lehetne tenni, és megmutatni a gyerekeknek tablókon, hogy milyen volt régen Érd vízellátása. A városi cseretelek miatti veszteséget részben lehetne kompenzálni a terület hátsó részének – most mezőgazdasági terület – családi házak építésére történő felparcellázásával és eladásával.

Amúgy is közel van az üzemhez a lakóövezet, és a bővítés nem teszi túl boldoggá az itteni lakókat. A Krause Kft. hátrahagyott üzemcsarnokaiban pedig minden Érden élő generációnak elérhető játékos tanulási, sportolási lehetőségeket, srácoknak akár – most divatos – katonai játékokat szervezhetnénk. Az ebből keletkező bevételből, és önkéntes szakemberekkel, falmászókkal megoldható a telephely rendbe hozása és a torony rendszeres karbantartása.”

Kérdeztük Tolmár Klárát, hogy koncepciójába nem zavar-e be az a körülmény, hogy a Krause mellett még egy kovácsműhely is működik, méghozzá elég hangosan. Erre azt felelte, hogy ha a hatóságok rendszeresen ellenőrzik a zajszintet, akkor élhető kell, hogy legyen a környezet. Sok érdi fiatal pár pedig örülne, ha a város segítségével első, kertes otthonhoz jutna, megfizethető áron.

„Még az is elképzelhető, hogy a kovácsműhelynek is lehetne keresni más, megfelelőbb helyszínt – tette hozzá – merhetek nagyot álmodni, nem?”