Felismeri, hol készültek ezek a régi érdi képek? (10)

Felismeri, hol készültek ezek a régi érdi képek? (10)

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az eddigi legnehezebb feladvány a mai.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Jubileumhoz érkeztünk, hiszen retró fotós játékunk tizedik kiadása a mai, és ha már így alakult, akkor tegyük emlékezetessé az alkalmat. Méghozzá egy olyan képpel, ami szerintünk az eddigi legkomolyabb fejtörést okozza majd.

Azonban mielőtt rátérnék a mai feladványra, szeretnénk megköszönni a legutóbbi alkalommal küldött tippeket! Aki azt írta, vagy csak arra gondolt, hogy a felvételen a Béke téri lakótelepet látjuk, úgy ahogy azt manapság is láthatja az ember, ha a Szepes Gyula Művelődési Központ művészbejárója melletti utcaszakaszon áll, akkor a válasz tökéletes.

Visszatérve az ez alkalomra választott fényképre, a nehézség az benne, hogy nem találni rajta fogást. Legalábbis mi nem találtunk. Úgy persze könnyebb, ha valaki már a kerítésről is felismeri, hol jár, de ha nem, akkor ez egy érdi utca a sok közül. Esetleg a látványosan jó minőségű útburkolat támpont lehet, de ennél többet nem segíthetünk.

Mindenesetre az ötleteket a szokásos helyen, az ÉrdMost Facebook oldalán várjuk! Ahogy a tippeket igazoló aktuális fotókat, Google utcaképeket, vagy éppen az azokból az időkből származó személyes sztorikat is. Köszönjük!

AZ EDDIGI (TALÁN) LEGNEHEZEBB FELADVÁNY:

Címlapfotó: ÉrdMost/Szűcs Gergely, Archív fotó: Csuka Zoltán Városi Könyvtár archívuma

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email