Szőlővirág Ünnep

Rég látott arcát mutatta meg Érd a Szőlővirág ünnepen

Szőlővirág Ünnep

Rég látott arcát mutatta meg Érd a Szőlővirág ünnepen

Fejkendős asszonyok, csizmás férfiak jártak a pincesoron.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Csipkeinges, bársonyszoknyás falusi asszony jött felém a pincesoron, elmélyülten nyomkodva okostelefonját. Miközben az érintőképernyőt figyelte, a római hadi út több ezer éves maradványai mellett lépdelt –így vált egy pillanat alatt történelmi korszakok, múlt és jelen kavalkádjává az ófalusi pincesor, ahol szombaton ismét megrendezték a Szőlővirág Ünnepet és Nemzetiségi Találkozót.

A rendezvényen ezúttal hat nemzetiség: székelyek és erdélyi magyarok, lengyelek, németek, szlovákok, görögök és horvátok mutatták be népzenei, viseleti és gasztronómiai hagyományaikat a program látogatóinak

„Már megszokott, hogy a Pincetulajdonosok Egyesületének tagjai ilyenkor felkínálnak egy-egy-egy helyszínt a nemzetiségeknek. Mi például Csicsics Norbert pincéjét kaptuk meg” – mondja a programot szervező Hudák Ágnes, a horvát nemzetiségi önkormányzat elnöke. Az egymáshoz közel eső pincék miatt mindez az is jelenti, hogy az érdeklődők szinte méterenként új kultúrával és ízekkel találkozhattak: A lajbi jól mutatott a vörös horvát sapka mellett, a pultokra bajor perec, székely kolbász és szárma (töltött káposztaféle) került, amit a pince helyi borával lehetett leöblíteni.

A találkozó fő helyszínén, az utca közepén felállított színpadon tucatnyi népi együttes lépett fel: a német nemzetiség részéről például a Rosenbrücke Énekkar tartott látványos bemutatót, de nagy tapsot kaptak a Pumukli német nemzetiségi óvoda apró  táncosai is. A szlovák oldalt többek között a Hajtóka Egyesület tánccsoportja erősítette, de görög dalokat is hallhatunk a Kariatida kórus jóvoltából.

A rendezvényen látogatásunkor néhány százan vehettek részt, ám a közönség létszáma nagyobbra is nőhetett az estre hétre bejelentett sztárvendég, Szabó Balázs és bandája miatt.

A szervezők abban bíznak, hogy a covid-járvány idején megtorpanó ünnep újra egyre népszerűbb lesz, és erre számít  Csőzik László polgármester is. „A mostani Szőlővirág ünneppel visszatértünk a hagyományokhoz, a korábbi, populárisabb fesztiválok folytatása helyett.  Az itt megjelenő hat nemzetiség fontos Érd számára, hiszen városunk a 19. század végéig  rác és német többségű település volt, csak később nőtt meg a magyarok aránya” –emlékeztetett Csőzik.

Szintén a régi hagyományokhoz nyúlna vissza a városvezető a helyi borkultúra felélesztésével. Hiszen a minden szőlőföldet és borászatot letaroló,1880-as filoxéra járvány előtt Érd leginkább pincesoráról és jó minőségű boráról volt híres.

Csőzik szerint ezért is fontos és középtávon tartható cél, hogy létrejöjjön egy „borút” a Kakukk-hegy és a Kálvária hegy térségében – ennek a projektnek a már szinte befejezett etapja a megszépített  Mély utca, valamint a Kerülő és a Sugár út későbbre tervezett fejlesztése is.

Érd Most / Fotók: Koncz Tamás

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email