Jó néhány éve kísérletezem kertet és rendezett udvart varázsolni a ház köré, így szert tettem tapasztalatokra, ezeket most tudatosan át is gondoltam, ha már vettem a bátorságot, hogy kibeszéljem kis kertem intim titkait.
Először is szeretném leszögezni, a kertben való motoszkálás jó ideje az egyik olyan tevékenységem, ami közben érezhetően árad bennem a flow. Ami azt jelenti, hogy bár baromira fáj a derekam, ha sokat hajolok, bedagad a térdem, ha guggolok, mégis kell és jó csinálni. Féltérdre ereszkedve lesem a kis kertem minden rezdülését, mi jó neki, mi nem, melyik növény szeret nálam, melyik az, amit inkább csak én szeretek, és boldog vagyok, ha nagy kegyesen megajándékoz egy gyümölcsével. (Ilyen például a padlizsán.)
A másik tapasztalatom, hogy a fényviszonyok bizony meghatározóak. Mivel a kis területet, amit művelni szeretnék, egyik oldalról fügefa, másik oldalról egy vén diófa, hátulról pedig a szomszéd háza árnyékolja, ezek olyan masszív adottságok, amelyekkel számolni kell.
Becézgethettem én nyárról nyárra a paradicsomot és a paprikát – e csak a déli órákban napsütötte helyen -, és bele is adott mindkettő apait-anyait, megnőttek mellmagasságig, ám a paprika alig jutott túl a virágzáson, a paradicsomot pedig szedhettem le zölden szeptemberben.
A magaságyások és az óriás cserepek kínálták a megoldást, ezeket az udvar naposabb fotjaiban állítottam föl tavaly nyáron. Föladva a rendezettség maradék látszatát is, feudális ragadványnak minősítettem a zöldséges és a virágos kert mesterséges elválasztásának elvét, és lám, boldogan versengtek egymással a napért a leánderek a paradicsommal, a rózsával, a búzavirággal, a paprikával és a fokhagymával.
Idén a „beépítettség és a versengés fokozódni fog, mert az egyik magaságyásba beköltöztek a Terikétől kapott eperpalánták. Úgy döntöttem továbbá, hogy a „hivatalos” kertbe paradicsomot egyáltalán nem ültetek, legfeljebb néhány magától kelő koktélparadicsomot hagyok meg, ha nagyon szépen kérnek.
Teret engedek viszont a saláta- és a fűszernövény-féléknek, melyek mindent birtokba akarnak venni. Ha a kisujjamat sem mozdítom, akkor is kikel a rukkola, a mángold, a citromfű, a menta, úgy kell tőlük minden évben területet visszahódítanom.
Elvetettem egy sor uborkát, a kikelő növényeket egy kiszuperált ruhaszárítóra fogom felfuttatni, ez tavaly is bevált. Kis területen praktikus megoldás, hiszen így nem foglalnak helyet. A lilahagyma sorok már bemulcsozva szépen növögetnek – nagy fejeket nem fognak hozni (lásd: naphiány), de nem is érnék meg a felnőtt korukat, mivel hogy zölden szeretjük.
Vetettem egy sor koriandert, és azt fogok még őszig kétszer is, mert tavaly láttam, hogy egy balkonládában minden beavatkozás nélkül szépen áttelelt, és a kora tavasz első fűszernövénykéjeként kínálgatta magát a rukkola mellé.
Vetettem körülbelül másfél négyzetméteren salátát, remélem, hagynak belőle valamit a csigák. Idén kísérletet teszek a sokak által ajánlott növénytársítással is. Vetettem a saláta közé kaprot, és a szélekre bársonyvirágot (vagyis büdöskét), és ültetek a sorok közé bazsalikomot is. Ez utóbbinak ugyan semmilyen csigaűző tulajdonságát nem sikerült felfedeznem, de legalább imádjuk – egész nyárra biztosítja a reggelihez a pestót. (Amit én dióval készítek, mert az van bőven, csak pucolni kell.) Így aztán végül csak egyet nem fogok tudni, ha tényleg elkerülik a salátát a csigák, azt, hogy melyik „társított” növénynek köszönjem.
Maradt még hely a zöldhüvelyű bokorbabnak, amit szintén a naposabb foltokba fogok holnap elvetni. Folyamatosan terem, és olykor egy-egy soványka egyveleg-levest tudok belőle főzni.
Továbbá az idei lesz a mizuna kísérleti éve. Miután Terike lányánál, Katánál – akivel hamarosan találkozni fognak az Érd Most-on – megkóstoltam a sárgán virágzó tavalyi vetést, azonnal vásároltam mizuna magokat. A sötétlilás, rukkolához hasonló salátafélével elsőre szerelembe estem, úgyhogy alig várom, hogy kiderüljön, kölcsönös lesz-e a vonzódás. A mizunát nem árulják mindenhol, én a legeldle.hu webáruházban vettem, ahol egyébként rengeteg hasznos információt lehet találni, amivel nyilván többre mennek az Érd Most kedves olvasói, mint egy botcsinálta hobbikertész okosságaival.
Mindenesetre azt még bevallom, hogy két téren is tettem további előkészületeket.
Tele van ugyan három, egyenként 200 literes vízgyűjtőm (letakarva, hogy ne legyen szúnyogok tenyészhelye), de az a mennyiség hamar elfogy majd, amint beáll az aszály. Így aztán fölmértem a kertemet, és csepegtetős locsolórendszer telepítéséhez fogok tanácsokat kérni a Balatoni úti Art&Garden üzletben.
Valamint kölcsönkértem egy barátomtól az ágdarálóját, és az immár három komposztálóhelyen gyűjtött, illetve folyamatosan keletkező növényhulladékot ledarálom és vastagon rászórom a veteményes kertre, így biztosítva a mulcsot és a tápanyag-utánpótlást egyszerre. Így kertem a rendezettség maradványainak látszatát is elveszíti ugyan, de legalább elmondhatom: felkészültem a hosszú forró nyárra.
