parkvarosipiac5_230304.jpg

Bánatos szombat lesz: elmarad a termelői piac a Parkvárosban

parkvarosipiac5_230304.jpg

Bánatos szombat lesz: elmarad a termelői piac a Parkvárosban

Parkolási gondok miatt nem tudják megtartani a rendezvényt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Annak ellenére, hogy a pár hete indult termelői piac igen sikeres  mind a vásárlók, mint az árusok körében, ezen a szombaton mégsem nyitja meg a kapuit. Ennek oka, hogy a rendezvény máris kinőtte magát.   Mint arról az ÉrdMost beszámolt, eredetileg a Bajcsy-Zsilinszky út 117-119. szám alatti, pár száz négyzetméteres területen, múlt szombaton már a régi közösségi ház udvarán, a Bajcsy-Zsilinszky út 206-208. alatt kínálták portékáikat az árusok.

Az óriási érdeklődés miatt mindkét helyszínt kicsinek bizonyult, a parkolást nagyon nehezen tudták megoldani. Ráadásul a Törökbálinti út hétfői egyirányúsítása miatt még kevesebb a szabad parkolóhely a környéken, így a szervező Arkoza-Stage nem tudja megtartani az e heti piacot.

Az egyik szervező, Lukácsi Krisztina az ÉrdMostnak elmondta: a városvezetéssel egyeztetve szeretnék megoldani a helyzetet, remélhetőleg jövő szombaton ismét találkozhatnak kedvenc árusaikkal az Érd felső harmadában élők.

A termelői piacról bővebb információt a közösségi oldalukon kaphatnak az érdeklődők.

Fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email