Koppant egy nagyot a magyar rögvalóság talaján, akinek ma délután nem volt jobb dolga, mint benézni az Érdi Járásbíróságra. Olyanból, aki idézés nélkül ment, csak egy volt: e sorok írója. Rajtam kívül öten ültek a bírósággal szemben: két rendőr, akik bilincsben vezették elő a vádlottat, a sértett, és a vádlott élettársa.

Az ügy brutálisan banális. Nőnap előestéjén fölszállt egy erősen ittas pár a tárnoki buszra. A buszvezető, akinek – mint vallomásában elmondta – volt már korábbi tapasztalata velük, szólt is mindjárt, hogy viselkedjenek.

Rajtuk kívül öt utas volt még a buszon, köztük egy fiatal nő, aki telefonált. Már Tárnokon jártak, amikor az ittas pár nőtagja belekötött, aztán a telefon felé nyúlkált, szitkozódott. A buszvezető ismét nyugalomra intette a balhés párt, de hiába. A következő megállóban aztán felszólította őket, hogy hagyják el a buszt, és kinyitotta a hátsó ajtót.

A férfi le is szállt, a nő azonban előrement a vezetőfülkéhez. Innentől a történéseket két utas is fölvette a telefonjával, a rendőrségnek tehát túl sok dolga nem volt a tényállás földerítésével. A sötét háttérben nehéz kivenni, milyen sorrendben történtek az események: az ajtórugdosás, ordítozás, trágár fenyegetőzés azonban tisztán kivehető.

A gyomros és a lengőbordáira mért horogütés már a fülke mélyén érte a buszvezetőt, ahonnan a rendőrségnek telefonált.

Miután a vád súlyos – közfeladatot ellátó személy elleni erőszak -, a bizonyítást pedig beismerő vallomás és felvétel könnyítette meg, az ügy gyorsított eljárásban, két nap alatt eljutott oda, hogy a vádlottat bíróság elé állították, és megszületett az elsőfokú ítélet.

Közvetlenül a vádlott mögött ülök. Míg a rendőr a bilincs nyitásával bajlódik, a nő fenékig érő vörös haja a csuklójára omlik. Hátranéz az élettársára, tekintete hosszú, néma segélykiáltás, még az orra tövében föl nem száradt könnyeket is látom. Megértette, hogy most nagy bajban van.

Sz. Tímea 45-nek látszik, de csak 37 éves. Anyjával, élettársával és 17 éves lányával él, két kisebb gyermekét nevelőszülőknél helyezték el. Elítélték már rablásért, garázdaságért, lopásért, 2021 novemberében feltételesen szabadlábra helyezték. A próbaidő júliusban járt volna le.

Akár egy örökmozgó, előre-hátra hintázik, valahányszor hátranéz az élettársára, meglepődöm a vele hullámzó lágy hajzuhatag és a barázdált arc disszonanciáján. Nem tudok erről a nőről semmit, de az biztos, hogy súlyos 37 év szabta ilyenre az arcát.

A bűncselekmény elkövetését elismerte, részletes vallomást azonban nem tett. Állítása szerint arra sem emlékszik, hogy buszon utazott, annyira részeg volt. Ezt egyébként végül nem mentő, inkább súlyosbító körülményként írták a kárára, különösen, hogy kiderült, súlyos betegsége miatt erős gyógyszereket szed, melyekre nem szabadott volna inni.

Amikor szót kap, ugyanazt a pár mondatot ismétli zavarodottan, egyik lábáról a másikra imbolyogva:

„Nem akartam ezt tenni, higgye el bírónő. Én nem ilyen ember vagyok. Nagyon szépen kérem, ne zárjon be, mert március végére van időpontom a gyerekeimhez. Évek óta nem láttam őket. A buszvezető urat is kérem, hogy bocsásson meg nekem! Nagyon megbántam, amit tettem!”

A buszvezető azt mondja, megbocsát. Csendes, határozott, kifürkészhetetlen fiatalember. Meglepődöm, hogy milyen fiatal: mindössze 23 éves. A szünetben megpróbálom rávenni, válaszoljon néhány kérdésemre. Azt mondja, meg kell kérdeznie a főnökét – aki aztán nem ad engedélyt. Telefonja háttérképén nő látszik, pici gyerekkel.

A bíró, Lohr Veronika tagoltan, türelmesen magyarázza Sz. Tímeának a jogait. A nő mindenre bólogat, mindent ért, állítja. Egyedül ott akad el, amikor a bíró megkérdezi, elfogadja-e, hogy a bíróság a nyomozás során feltárt bizonyítékokra alapozva hozzon ítéletet. Ez azt jelentené, hogy lemond a tárgyalásról. Ügyvédje bólogat, hogy mondjon le, a nő azonban ijedt tanácstalansággal nézeget hátra az élettársára. Némi konzultáció után az ügyvéd bejelenti, hogy védence nem mond le a tárgyalásról.

A bírónő tehát felolvassa a tanúvallomásokat, meghallgatja az érintetteket, és levetíteni készül az egyik tanú által felvett videót. Sz. Tímea az élettársa tekintetét keresi ijedten.

„Nem jó! Nem kellett volna mégse ezt! Most mindenki látja…”

A képernyő sötét hátterében inkább csak hallani, mint látni lehet a vezetőfülkét ért – a terhelt akkori állapotához mérve meglepően határozott rúgásokat. A bírónő megállítja a felvételt, hogy megkérdezze a buszvezetőt, pontosan mikor is ütötte őt meg másodszor az asszony, és meddig érzett fájdalmat.

Mivel csonttörés nem történt, a két gyomros nem minősült súlyos testi sértésnek. A termetes, a nőnél jóval fiatalabb élettárs tisztán látszik a felvételen, ahogyan felszáll, előre megy, és a hajánál fogva levonszolja az asszonyt a járműről, miközben magyarázza neki: „Az úr egy buszvezető!”

A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés (BTK 311.§). A tárgyalás végére csak egy kérdés maradt nyitva: az, hogy a bíróság ítélete e két szám között hol áll meg.

A folyosói hosszú várakozás közben megkérdezem Sz. Tímea élettársát, mire számít.

„Hát…” – ingatja a fejét. – „Nagyon jó lenne, ha házi őrizetben maradhatna a jogerős ítéletig!”

Fél 4 körül jár, mire a bírónő ítéletet hirdet. Sz. Tímeára ezért a cselekedetéért két év börtönben letöltendő szabadságvesztés vár, a próbára bocsátás lehetősége nélkül. Ezekhez hozzácsapják a felfüggesztett büntetéseiből még fennmaradó két év, plusz egy év hat hónapot. Akárhol is áll meg a matek, sok lesz az a végére.

A hintázást csak egy-egy hátranézésnyi időre hagyja abba. A tekintete – valahol a hátam mögött – kapaszkodik a férfiba. Őt nézi, miközben elmondja a bíró, hogy a bűnismétlés és az elrejtőzés veszélye miatt már nem is mehet haza.

A férfi nagy táskát hozott. Int az asszonynak, hogy igen, benne vannak a gyógyszerek. És a cigi is, igen. A beszélőn hamarosan odaadja.