romics1 (1)

„A Romics nem egy átlagos intézmény”

romics1 (1)

„A Romics nem egy átlagos intézmény”

Az érdi szakrendelő jelenlegi helyzetéről mesélt Bárány Zsolt főigazgató.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Az érdi nem egy átlagos szakrendelő: 120 ezer ember ellátásáért felel, és némi túlzással – a komplexumot kisebb kórháznak is lehetne nevezni” – hangsúlyozta Bárány Zsolt, a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény újraválasztott főigazgatója a 24.hu-nak adott interjújában. A főigazgató beszélt arról is, van-e, és mennyire jelent gondot az orvos-, illetve szakdolgozóhiány.

romics_covid_oltas_210109

„Mint elhangzott, a Romicsban 60–65 közötti az orvosok száma, elenyésző részük (10–12) főállású. A nagyjából 130 szakdolgozó esetében fordított a helyzet: 90 százalékban teljes állásban dolgoznak Érden. Bárány Zsolt szerint az átlagosnál könnyebben rávehetők az orvosok arra, hogy a Romicsban dolgozzanak, mert – és ebben sem átlagos a rendelő – a 2018-ban kezdődött felújításnak és eszközbeszerzésnek köszönhetően az intézet kifejezetten jól felszerelt, kulturált és modern környezetben várja az ott dolgozókat.”

Szakdolgozóhiány miatt rendelés még nem maradt el, orvoshiány miatt már igen. És bármennyire is jól felszerelt az érdi rendelőintézet, nem mindig találnak orvost a megüresedő pozíciókra.

Az intézet onkológusa például január 4-én rendelt utoljára, Bárány Zsolt folyamatosan keresi az utódját, de egyelőre esélye sincs, hogy találjon. Az egyik nőgyógyász a szülési szabadságát tölti, az ő helyére sem talált senkit, és nem is nagyon fog, mert a nőgyógyászok többsége a szakrendelés helyett a magánellátást választja.

A rendelőintézet aranytojást tojó tyúkja az egynapos sebészet.  „Egy racionálisan működtetett egynapos sebészet a diabetológiához vagy a laborhoz hasonlóan rosszul finanszírozott ellátási területeket ellensúlyozni tudja” – vélte Bárány Zsolt.

Egy átlagos hónapban 100–120 műtétet végeznek az érdi rendelőintézetben a zömmel budapesti kórházakból érkező vendégorvosok. Az operációk 65 százaléka szemészeti műtét, jelentős részben szürkehályog. Vannak még ortopédműtétek: váll-, artroszkópos térdműtét, kézsebészet, de tudnak nyitott sérvműtéteket és érsebészeti operációkat is végezni.

romicsszakrendelo_200517

Az egynapos sebészeten a várólista elhanyagolható, a többi ellátásnál viszont nagyon hosszú az előjegyzési lista. Már a Covid előtt is óriási volt az orvoshiány – teszi hozzá az igazgató. A kardiológián, diabetológián jelenleg 4–6 hónapos a várakozási idő.

Bárány Zsolt szerint nem kell aggódniuk azoknak, akik úgy gondolják, a több hónapos várakozás az egészségi állapotuk romlását okozza: vannak  tartalék időpontok, így ha beérkezik egy soron kívüli sürgős eset, azt szinte azonnal kivizsgálják.

A teljes interjút a 24.hu oldalán találják.

Fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email