yourstruly_230129.jpg

Hóban-fagyban is fuss! – videó

yourstruly_230129.jpg

Hóban-fagyban is fuss! – videó

Vajon hányan vágtak neki a 25 kilométernek az év egyik leghidegebb napján?

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Yours Truly program Finnországból indult, lényege,  hogy az év leghidegebb időszakában, január és február utolsó hétvégéjén fussunk, saját kedvünkre, saját magunknak – és persze azért is, mert a nemzetközi kezdeményezés keretében számon tartják az elért eredményeket, jobban mondva a megtett kilométereket. Ebben a versenyben

Érd minden esztendőben nagyon előkelő helyen szokott végezni.

Ez remélhetőleg idén sem lesz másként, hiszen a 25 kilométeres távon mintegy negyvenen indultak el vasárnap reggel.

Hideg volt ugyan, de legalább eső, hó, szél nem nehezítette a futók életét.

A volt Termál Hotel előtt volt a rajt, és Érd legmélyebb pontjától Érd tetejéig és vissza futottak – sőt, aki az ötven kilométerre nevezett, kétszer is megtette ezt a távot.

Persze, a Yours Truly nem csak a kilométergyűjtésről, hanem a közösségépítésről is szól, mint az kiderül alábbi riportunkból:

 

Fotó: Ádám Katalin

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email