20221125_111937

„A verés nem meNŐ!”

20221125_111937

„A verés nem meNŐ!”

Rendhagyó utcai akcióval hívják fel az érdiek figyelmét a nők elleni erőszak megszüntetésének fontosságára.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Minden évben november 25-én van a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja, ugyanis 1981-ben ezen a napon ölték meg a Mirabal nővéreket, a Dominikai Köztársaság emberi jogi aktivistáit. Az azóta eltelt évtizedekben ugyan rengeteget változott a nők elleni erőszak társadalmi megítélése, de egy felmérés szerint az Európai Unióban 15 éves korára minden harmadik nő tapasztal fizikai és szexuális erőszakot. Az esetek nagy része soha nem derül ki, nem jut a hatóságok tudomására.

eroszakbantalmazas_pixabay_211123

Az Érdi Szociális Gondozó Központ munkatársai minden évben rendhagyó utcai akcióval hívják fel a figyelmet az ügy fontosságára. Ezúttal fehér zsákokat helyztek el a város több pontján is, ezekre pedig piros betűkkel olyan gondolatokat írtak, amelyek hatásosan fókuszálnak a problémára – mondta el Gecse-Simon Orsolya, az intézmény szakmai vezetője.

A célunk az, hogy a látványelemek mellett ne tudjanak elmenni szó nélkül az érdiek, ezzel is beszédtémává válik az ügy és elindulhat egy közös gondolkozás annak érdekében, hogy mérséklődjön ez a probléma.

– hangsúlyozta a szakember.

A bántalmazások tekintetében azért is fontos beszelni a problémáról, mert a statisztikák alapján 95%-ban a nők érintettek, leginkább ők a sértettek. A figyelemfelkeltő zsákok már hajnalban kikerültek Érd legforgalmasabb helyszíneire, a közösségi oldalakon gyorsan terjedt a híre a kezdeményezésnek, így mondhatni elérte a célját az akció.

Beszélnek róla az emberek, életben tartják a témát, így minden ilyen kezdeményezéssel közelebb kerül a társadalom a megoldáshoz, amely az esetszámok stagnálását, majd csökkenését jelentheti.

A szervezők idén kiemelt hangsúlyt fektetnek a nők elleni erőszak gazdasági aspektusára is. Ehhez kapcsolódva indult egy kezdeményezés a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumban és a Kós Károly Technikumban. A két intézményben a menstruációs szegénység elleni küzdelem részeként intim higiéniai eszközöket biztosítanak azoknak a fiatal lányoknak, akik igénylik.

A Gárdonyi iskola igazgatója örömmel fogadta a kezdeményezést, hiszen többször is tapasztalták már, hogy szükség lenne erre. Pintéréné Bernyó Piroska azonban hozzátette, hogy fontosnak tartják a témában a felvilágosítást is. A fiatal lányok az iskolában részletes tájékoztatást kaptak a kialkított menstruációs pont igénybevételéről, illetve az ezzel kapcsolatos lehetőségekről is.

Mindkét iskolában jelen van a Gyermekjóléti Központ egy-egy munkatársa, így amennyiben szükséges, igény szerint náluk lehet ezekhez az eszközökhöz hozzájutni

– ezt már Gecse-Simon Orsolya hangsúlyozta.

A szakmai vezető hozzátette, hogy igyekeznek a többi iskolára is kiterjeszteni a kezdeményezést, de ehhez azonban meg kell találni a pénzügyi forrásokat. Várják a lakossági felajánlásokat is, hiszen aki szeretné ezt a küzdelmet támogatni, az a Szociális Gondozó Központon keresztül megteheti, lehet intim higiéniai termékeket adományozni, amelyeket az érdi iskolákba juttatnak el.

forrás: archív, Pixabay.com

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email