Idén kiderült, hogy közvetlenül az állatok világnapja után a tanároknak is világnapjuk van. Néhányan már előre meg is kapták az eligazítást, hogyan készüljenek a jeles ünnepre: pár nappal előtte elbocsátó végzést adott a kezükbe tankerületük. Sokakat megfélemlített, másokat inkább felbőszített sorstársaik azonnali hatályú felmentése.

A Margit hídnál becslések szerint 40 ezer ember tüntetett a tanárokért, többségében diákok, fiatalok. Egy gárdonyis, egy VMG-s és egy szakképzős érdi oktató útja is ide vezetett este. Érden tanító tanárokkal arról beszélgettünk, ki hogyan tud talpon maradni, és merrefelé keresgéli a kiutakat.

Az érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium tanára történetesen kockás inget viselt aznap, bár ez félig-meddig a véletlen műve, mondta. Nem sztrájkolt sem aznap, sem máskor. Most tulajdonképpen akart volna, de elbénázta, magyarázza, mert az öt nappal korábban kötelező bejelentésről lekésett.

„Este 8-kor eszméltem, és azt mondták, 4-ig lehetett volna, én pedig próbálom követni a szabályokat. A szívem ma azt diktálná, hogy mindenfelé hidakat kellene foglalni, és elgondolkodni azon, hogy ahhoz képest, mi magunk mit éltünk meg a közoktatásban eltöltött sok év alatt, most mi a helyzet.

Ma is, amikor arról volt szó, ki megy Pestre tüntetni, kicsit úgy éreztem magam, mintha valami titkos konspirációban vennék részt. Én eleve halk ember vagyok, és nem tűnik föl, ha suttogok, úgyhogy én normálisan beszéltem. A többiek suttogtak” – mesélte az érdi oktató.

„Az iskolai teendőim és a délutáni másodállásom után nem feltétlenül jutok oda, hogy még a véleményemet is kifejtsem. Nem annyira szoktam beszélgetni a kollégáimmal, általában rohanok, próbálom utolérni magam. Azért az elmúlt napokban többször is feljött a téma.

Voltak, akik azt mondták, itt is kellene sztrájkolni. Tisztelem azokat, akik megteszik, de akiknek kevesebb a tartalékuk, azokat a levonás érzékenyen érinti. Én se nagyon ugrálnék. Őszintén szólva hibáztatom magamat amiatt, hogy nem sztrájkoltam, de azért, hogy meg tudjak élni, délután dolgoznom kell.

Sokszor még arra sincs időm, hogy ebédeljek. Most megyek a másodállásomba, és este 7-re tudok a Parlamenthez érni. Ott lesznek nálam hangosabbak, okosabbak, akik talán tudnak minket motiválni, hogy felnyíljanak a szemek.”

„Nehogy már 2022-ben megijedjek a NER-től!”

Dudás László, a Kós Károly Szakképző Centrum történelemtanára a tavaszi pedagógus-megmozdulások idején még – úgymond – visszafogta magát. Úgy gondolta, egyedül maradna az elégedetlenkedésével, az egésszel csak az iskolavezetésnek okozna kellemetlenséget. Most viszont a miskolci tankerület fenyegetőzése után úgy érezte, elég volt.

„A kollégák hangulata is megváltozott, elkezdtem aláírásokat gyűjteni, hogy szolidaritást vállalunk a felmentett miskolci igazgatóhelyettessel és az elbocsátással fenyegetett tanárokkal. Minden várakozásomat felülmúlta, hogy a Kós Károly Technikum tantestületének negyede aláírta. Ebből még nem is lett volna gond, de az igazgatóm figyelmeztetett, ha az iskola képével, nevével nyilvánosságra hozom a nyilatkozatot, fenntartónk, a Centrum be fog perelni.

De milyen szolidaritási nyilatkozat az, ahol az aláírók nem adhatják nevüket, munkahelyük nevét?! Az aláírók szavaztak, két ember visszalépett, a többi vállalta a nevét. Ezután föltettem a Facebook-ra a képet és a szöveget, melyben kifejeztük, hogy „Akciónk nem irányul kollégáink ellen, nem irányul az iskolánk vezetősége ellen, és főleg nem irányul tanítványaink ellen.”

„Ez után, hogy hivatalosabbá tegyük magunkat, alakítottunk egy PDSZ csoportot. Már ennek égisze alatt kezdtem el szervezni a szolidaritási sztrájkot, és nagy meglepetésemre kilencen csatlakoztak hozzá, ami a tanári kar több mint 10 százaléka.

Amikor kiderült, hogy kirúgták a Kölcsey Gimnázium tanárait, ketten a hír hatására csatlakoztak, igaz, két kolléga visszalépett. Az október 5-i sztrájkban országosan 300-nál több iskola több ezer tanára vett részt. Nem mondanám, hogy a szervilizmus tartotta vissza a többieket, inkább valami rosszul értelmezett megfelelni vágyás.”

„A mi igazgatónk például nagyon szerethető ember, jól végzi a dolgát, kezeli az iskola körül folyamatosan keletkező problémákat. Sokan úgy érzik, szolidárisnak kell lenniük vele. Ráadásul úgysem érünk el semmit a sztrájkkal, csak kellemetlenséget okozunk az igazgató úrnak, az iskolának, a kollégáknak.

Sokan féltik is az egzisztenciájukat, „megelégednek” azzal, hogy hagyják őket tanítani. Nem akarnak ugrálni, és ha megkérdezem, mi lesz néhány év múlva, azt mondják, „nem tudom”. Én viszont azt mondtam: ha főiskolásként részt mertem vállalni a Fidesz megalakításában, és nem féltem, hogy kirúgnak, nehogy már 2022-ben megijedjek a NER-től.”

„Nekem a munkám, nekik a gyerekeik”

Míg tavasszal mindössze pár tanár sztrájkolt az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, most 35, köztük Maróti Zsolt Viktor történelemtanár, a sztrájkbizottság vezetője. 14-en fejezték ki szolidaritásukat névvel, hárman név nélkül, polgári engedetlenkedő nem volt.

„Amikor néhány héttel ezelőtt néhány gimnázium képviselői találkoztak egy kávéra a budapesti Grundon – mondja a történelemtanár -, én is elmentem, és jót beszélgettünk arról, mit lehetne tenni, miután a pedagógus-társadalom kimerítette a lehetőségeit. Elmondtuk televízióban, elmondtuk újságnak, az intézményvezetőnek, sztrájkoltunk, „polgáriengedetlenkedtünk”, flashmoboltunk, ezek semmit sem értek.

A hat pontban, amit megfogalmaztunk, azt hiszem, ma minden pedagógus egyetért: az oktatásban dolgozók bérének méltányos rendezése, az intézményi autonómia visszaállítása, a kötelező óraszám rendszerének átalakítása, méltóbb oktatási környezet kialakítása, a sztrájkjog korlátozásának eltörlése, valamint szélesebb szakmai párbeszéd az oktatás minőségéről, tartalmiságáról.”

„Láthatja úgy egy, a pályája csúcsára ért mesterpedagógus, hogy a tanári bérek elfogadhatók, de  havi 160 000 Ft nettóval senkit nem lehet erre a pályára csábítani. Hét olyan diákkal foglalkoztam mentortanárként, akik tanárnak készültek, ma egy van a pályán közülük, és ebben nem csak az anyagiak játszanak szerepet.”

„Nincs tanár, nincs jövő!”

A fenti rigmust skandálták a diákok a tüntetésen, meg hogy „Fizessétek ki a tanárainkat!” Egyelőre sokan vannak, akiket nem sikerült megfélemlíteni, véli a három tanárból kettő, és biztatónak érzik, hogy sokan a tanárok mellé álltak most, akik eddig nem.

„A legfogósabb kérdés számomra az, hogy mit mondhatunk a diákoknak. Én magamtól nem szólok semmit, de amikor kérdezték, miért van „sztrájk” feliratú jelvény rajtam, akkor válaszoltam. Azok a diákok, akik kint voltak a Margit hídon, többségében gimnazisták, méghozzá az elit iskolákból. Jobban érdeklődnek a társadalmi kérdések iránt, de a mi technikumunkban is egyre többen fölfigyelnek.

Néhány diákom rendszeresen lájkolja a posztjaimat, és biztat, hogy „tanár úr, csak így tovább!” Vékony jégen táncolunk, hiszen ugye jogos igény, hogy tanórán ne politizáljunk. De vajon a sztrájkszervezés politizálás? A politika szó eredeti jelentése: a város ügyeivel való foglalkozás. Az oktatás ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem közügy.”

Maróti Zsolt Viktor borús jövőképe szerint tíz év múlva lesz majd néhány jól működő iskola – mint például reményei szerint a Vörösmarty -, a többi pedig gyerekmegőrzőként funkcionál majd. Vagy, mint a Madách Imre Gimnázium, tételes listát készítenek az iskolák arról, milyen többletmunkák (iskolai programok, versenyfelkészítés) folytatásához mekkora havi támogatást várnak a szülőktől.

„Azt mondják, most nincs pénz a pedagógusbérekre, mert háború van, válság, infláció. Más munkakörökben viszont azonnal el tudnak helyezkedni a tanárok, hiszen aki ebben az oktatási rendszerben helytáll – amelyben pénteken bejelentik, hogy hétfőtől átállunk a digitális oktatásra, és erről maga a kormányzat mondja utólag, hogy sikertörténet volt -, az jó esélyekkel indul a munkaerőpiacon.”

Mi lesz, ha kirúgnak?

A három tanárból kettő úgy érzi, nincs veszítenivalója.

„Ha elküldenek, nagyon fogom sajnálni – mondja Dudás László. – Úgy érzem, jó kapcsolatom van a kollégáim többségével, és főleg a diákjaimmal. Két érettségiző osztályom is van, annyit tudok tenni értük, hogy elküldöm nekik a jegyzeteimet, amit fel tudnak használni az érettségihez. A közeli Sparban most éppen négy nyitott pozíció van, ha felvesznek, többet fogok keresni és több szabadidőm lesz.

Egy 11-dikes diákom többet keres árufeltöltőként, mint én két diplomával, és a pedagógusok átlagbére csupán a magyar diplomás átlagbér 58 százaléka. De nem ez a legfontosabb. Nagyon fog hiányozni a tanítás. 33 éve álltam először a katedrára, de most azt kellett mondanom, elég volt! Később még az is lehet, hogy tovább állunk a feleségemmel együtt valahová, ahol az árufeltöltőket is jobban megbecsülik…”

„Nincs mitől félnem, hiszen jogszerű sztrájkba kezdtem – véli Maróti Zsolt Viktor. Betartottam a képtelen szabályozást a sztrájkbizottság tagjaként és vezetőjeként, elvégeztük az igazgatómmal a munkabeszüntetés előkészítésével együtt járó idegőrlő papírmunkát, az iskolavezetés pedig megszervezte a helyettesítéseket, hogy egy diák se maradjon felügyelet nélkül. Mindenki feszült volt ettől a helyzettől.

„Történelemórán is azt tanítom, hogy a cselekedetek mögött álló történetek sokfélék, de nem mindig ismerjük meg a valódi motivációt. Régóta olvasható egy idézet az iskolánk melletti Széchenyi-szobor talapzatán, de a szülők által szervezett villámcsődületen végre igazán megértettem: Tőlünk függ minden, csak akarjuk.”