A Kossuth- és Liszt-díjas világhírű jazz-zongoraművész ízig-vérig a jazzben élt. Óriási megtiszteltetés, hogy olyan sokat beszélgethettünk, nem csak a jazzről. Nem a mindenhol fellelhető adatokat osztom meg az olvasóval, hanem személyes élményeket.

Hatalmas ajándék, hogy eljött Érdre kétszer is a nyolc év alatt, és zongorázott a tényleg óriási érdeklődést kiváltó koncertjein. Ráadásul imádta Érdet, az itteni közönséget, aki csak rá figyel. Tulajdonképpen az utolsó három évben minden találkozásunk alkalmával azt kérdezte: – „Na, mikor jövök Érdre?  vagy Hoztál nekem tortát? „– merthogy Érden a Pataki cukrászdában készítették azt a csokis sütit, ami cukormentesen is annyira finom, hogy Béla bácsi megjegyezte.

Szakcsi neve egy a magyar jazzel. Amikor 19 éves voltam, és külföldi ismerőseimet kellett körbevezetnem Budapesten nemegyszer, az első kérések között volt, hogy vigyem el őket Szakcsi koncertre. Azt hiszem, sokan voltunk függők idehaza is.

Amikor pedig az Érdi Jazz Fesztivált egész véletlenül elkezdtem szervezni, alig vártam a kerek évfordulót, hogy az ötödik évben elhívhassam Érdre, és az eddigi legnagyobb koncerttel ünnepelhessünk együtt. Közben a Harmónia Jazzműhelyben is csapattag lettem, és szervezőként minimum egy évben kétszer találkoztunk a harmóniás koncerteken is.

A pandémia alatt is rendszeresen beszélgettünk, tervezgettünk. Nagyon vigyázott magára,  több kilométert sétált orvosi utasításra, de zongorához nem ült. Nagyon nagy hite volt, sokat mesélt arról, milyen fontos számára és családja számára Jézus Krisztus.

A pandémia után hallhatóan megváltozott a játéka, valóban, ahogy ő is mondta: másképp kezdett újra zongorázni. Valójában még intenzívebb zongorajátékot hallhattunk tőle, feltöltődött a kihagyott időben.

Nagyon élvezte évtizedes barátjával, Kőszegi Imrével a közös játékot, a koncerteken egymást ugratták, amin a közönséggel együtt jót nevettek.

Ahogy az újságok is hírül adták, nyáron elkapta a Covidot és súlyosan megbetegedett, de augusztus végén biztosított róla, hogy nem kell aggódni, Érden mindenképpen ott lesz a szabadtérin.

Végül a Pallai Péterrel és Kerekes Györggyel szervezett harmóniás koncertet már megtartotta szeptember első péntekén, majd egy héttel később az AVL-Érdi Jazz Fesztiválon is nagy örömmel zongorázott, és maradandó élményt adott a lelkes közönségnek.

Pedig ebben az évben és 2019-ben is – külön kérésemre –  nem a hagyományos zenekarával érkezett. Az ötödik jazzfesztiválon azt kértem, hogy a Németországban élő Tony Lakatost, valamint a Liszt-díjas gitárost, a fesztivál mentorát, László Attilát vegyék be a triójukba, ami minden előzetes elképzelést felülmúló érdeklődést és sikert hozott.

Idén Juhász Gábor jazzgitárossal egészült ki a csapat. Mindkét alkalommal pozitívan, segítőkészen állt felvetésemhez, sőt az egy héttel korábban, a harmóniás koncerten hallott „Indulj el egy úton” című dalt is elénekelte kérésemre. Ki gondolta volna, hogy ez lesz az utolsó nagy jazzkoncertje.

Azt sem felejtem el, mikor arra kértem az ötödik fesztivál előtt, hogy Tony Lakatossal adjanak interjút az Érdi Televíziónak a fesztivállal kapcsolatban. Körülbelül 45 perces lett – talán megvan még az archívumban -, de amit összevágott belőle Jeney Gergő, az olyan lett, amilyen a hangulat volt a helyszínen. Hihetetlen jó humora volt.

Szakcsi Lakatos  Béla halála óriási veszteség a magyar jazzéletnek és a magyar zenei életnek egyaránt. Megkérdőjelezhetetlen volt tudása, rengeteg jobbnál jobb zongorista került ki a kezei közül, és a világ minden táján elismerték munkásságát.

Emlékünkben örökké velünk maradsz Béla bácsi! Őszinte részvétem a családnak!

Irk Réka