sutoolaj_erdligeti

175 kitűnő tanulója volt az Érdligeti Általános Iskolának

sutoolaj_erdligeti

175 kitűnő tanulója volt az Érdligeti Általános Iskolának

Az Érdligeti iskola az elmúlt tanévet 4,4-es átlaggal zárta, 175 kisdiák kitűnő bizonyítványt vihettek haza.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Több mint 50 féle versenyen vettek részt a diákok. Az országos, tankerületi és egyéb megmérettetéseken – mint a matematika, vagy mesemondó, népdaléneklő és rajzversenyek -, egyéniben és csapatban is szép eredményt értek el – számolt be az intézményvezető.

Szijártóné Somogyi Mónika igazgató az Érd FM 101.3-nak elmondta: a tavalyi tanévben 125 gyermek kapott kitűnő bizonyítványt alsó tagozatban, 25 diák pedig felső tagozaton szerzett színötös tanúsítványt. A különbség mindig ilyen nagy az alsó és a felső tagozat között, de az igazgató azt mondta, valamennyi diákra büszkék, akik a saját képességeikhez mérten igyekeztek a legjobbat kihozni magukból.

Szijártóné Somogyi Mónika rádiónknak elmondta azt is, diákjai tavaly több mint 50 féle tanulmányi versenyen vettek részt az Érdligeti iskola tanulói.

A klímavédelem az új tanévben is kiemelt feladat az Érdligeti Általános Iskolában. Az előző tanévben az intézmény megkapta a városi klímadíjat a fenntarthatóság jegyében végzett tevékenységért. Szeptembertől ugyanezt a szemléletet viszik tovább, lesz papírgyűjtés, olajgyűjtés és ruhagyűjtés is.

Hallgassa meg interjúnkat Szijártóné Somogyi Mónika igazgatóval!

 

Fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

Az életünk különböző szakaszaiban előfordulhat, hogy költözésre szorulunk. Lehet, hogy új munkahely, családbővülés vagy egyszerűen csak az élet változásai miatt van szükségünk egy új otthonra.

További cikkeink

A Pöttöm Sziget Bölcsőde Érd pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében kisgyermeknevelő munkakör betöltésére.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email