kút

„Az, hogy Érdet nem sújtja a mostani vízbotrány, nem a szerencsének köszönhető!”

kút

„Az, hogy Érdet nem sújtja a mostani vízbotrány, nem a szerencsének köszönhető!”

Csőzik László polgármester a Facebookon írt arról, hogy jó ideje sürgeti, hogy a kormány tegyen rendet az agglomerációs építkezési káoszban, tereljék szabályozott és kontrolálható mederbe a lakossági beáramlást.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A polgármester Facebook posztját azzal kezdi, hogy „Vessünk végett az agglomerációs káosznak!”

Azt írta, hogy láttuk, mi történt az elmúlt napokban Solymáron, ahol a családok napokig nem tudtak tisztálkodni, de vízkorlátozást rendeltek el Budakalászon, Csobánkán, Nagytarcsán, Pécelen, Pilisborosjenőn, Pomázon, Szentendrén, Ürömön is.

” Nálunk nem kellett korlátozást elrendelni. Ugyan a magasabban lévő városrészekben nálunk is csökkent a nyomás, de a vízmű dolgozói mindent megtettek annak érdekében, hogy a legalább a 1,5 bar-t, a jogszabály által előírt minimumot ezeken a helyeken is biztosítsuk.  Az, hogy Érdet nem sújtja a mostani vízbotrány, nem a szerencsének köszönhető! Ahogy a Népszavának újságírójának is elmondtam: mi az utóbbi évtizedben olyan fejlesztéseket hajtottunk végre az ÉTV-nél, amelyek révén 20 évvel előbbre járunk sok más településnél. 2003-ban alpolgármesterként megtapasztaltam, milyen az, amikor baj van: magam is felültem a lajtoskocsira, hordtuk a vizet a családoknak, mint valami katasztrófasújtotta övezetben. Ezért a 2003-as eset után rögtön belevágtunk a fejlesztésekbe, a mindenkori városvezetés megértette: ezen nem szabad spórolni.”

A városvezető ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi években tapasztalható betelepüléssel képtelenség a fejlesztések terén lépést tartani, rohamosan fogynak az érdi vízmű kapacitásai! 2003 óta 18 ezerrel nőtt városunk lélekszáma, de a fő gondot az okozza, hogy gombamódra szaporodnak az illegális társasházak.

„Kongatom a vészharangot, mert nagy a baj, s az utóbbi években a központosítással mindent eszközt kicsavartak a polgármesterek kezéből, elvették az építéshatósági jogköröket. Ami maradt számunka, az a HÉSZ, s tavaly el is döntöttem: új Helyi Építési Szabályzatot alkotunk, hogy megvédjük a lakóutcák kertvárosi karakterét, megfékezzük a kvázi-társasházépítéseket. De itt sem könnyítik meg az életünk, hiába szeretnénk haladni az új HÉSZ-szel, megköti a kezünk az állami bürokrácia: 43 szakhatósággal kell egyeztetni. De még változtatási tilalmat sem tudunk elrendelni, mert a kormány teljesen megszüntette az engedélyeztetést a 300 négyzetméter alatti (amit a veszélyhelyzet alatt 1000 négyzetméterre növeltek) házaknál, elég beküldeni a kormányhivatalba a terveket, máris lehet betonozni az alapot.Ezért kértem két hete Lázár János építési és beruházási minisztertől, legyen partnerünk a kormány, vessünk együtt véget az agglomerációs káosznak.” – zárta gondolatait Csőzik László.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email