Születésnap a szépkorúaknál

Születésnap a szépkorúaknál

Huszonöt éves fennállását ünnepelte pénteken az Életet az Éveknek Nyugdíjasklub.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A klubnak több mint száz tagja van, közülük mintegy nyolcvanan vettek részt az ünnepségen. Mint Kónya János  klubvezető tudósítónknak elmondta, kora délután kezdték az ünneplést, zenével, tánccal.

“Videofilm segítségével elevenítettük fel az elmúlt huszonöt évet, és készítettünk egy tablót is, a tagok arcképével.  Az estebédet zene és tánc előzte meg; egy százszemélyes tortával is megleptük a résztvevőket” – mondta Kónya János.

A délutánon először Molnár István zenélt, majd magyar nóták csendültek fel Bányai Márton nótaénekes tolmácsolásában, akit a 100 Tagú Cigányzenekar több tagja, illetve Salasovics Dezső prímás kísért. A születésnapon ott volt Madarász Katalin érdi nóta- és népdalénekes is, aki – bár vendégként volt jelen – egy dalt maga is előadott.

A Szepes Gyula Művelődési Központ aulájában rendezett születésnapra eljött Csőzik László polgármester is, aki nemcsak köszöntötte a megjelenteket, hanem meg is táncoltatta a hölgyeket.

 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás szervezeti egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó munkakör/feladatkör betöltésére.

Társadalmi szakadékok között: dr. Laki Ildikó szerint komplex válaszok kellenek Magyarország legsúlyosabb problémáira A társadalmi egyenlőtlenségek, a területi leszakadás, az elöregedés, a fiatalok kilátásai

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email