Szikrák és fények

Szikrák és fények

Tizedik alkalommal rendeznek kiállítást az idősotthonban. Ezúttal Bogdán Jolán és Révész Gábor - anya és fia - kerámiáit és festményeit láthatják az érdeklődők.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

2017-ben volt már közös kiállításuk a régi Parkvárosi Közösségi Házban. Új tárlatuk június 2-án nyílik, délután három órakor, a Topoly utcában.

 

Bogdán Jolán Schéffer Annától Nagytétényben tanulta a kerámiakészítést. Több alkotótáborban is részt vett a Czabai-kertben, a Poly-Art szervezésében is több közös kiállítás résztvevője is volt.

 

Révész Gábor 2016-ban a KÉK-ek vezetője lett, és 2022-ig töltötte be ezt a tisztet. Közös kiállításokat szervzett, segédkezett a díszletezésben, és több festménnyel is részt vett a tárlatokon. Kiállított a Pest Megyei Kormányhivatal tárlatán is, 2017-ben.

 

A kiállítást Szűcs Gábor alpolgármester nyitja majd meg, köszöntőt mond Szilaj Krisztina, az Időseket Ellátó Központ vezetője.  Bogdán Jolánnal és Révész Gáborral Somfai István, a Poly-Art Alapítvány elnöke beszélget majd.
Közreműködik: Lenhardt Mária

További cikkeink

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email