tarnokiut_220513

„A szürke 50 árnyalata” Érden

tarnokiut_220513

„A szürke 50 árnyalata” Érden

Az RTL Híradója "A szürke 50 árnyalata" címmel jellemezte a Tárnoki út állapotát. A több mint 30 éve használatban lévő út komoly terhelésnek van kitéve, hiszen naponta több, mint ezren ingáznak ezen az úton keresztül.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az útfelújításért mindent megtett az ellenzéki városvezetés, a NER viszont közbeszólt. A Csőzik László, polgármester vezetésével kiírt közbeszerzést szeptemberben több cég is megpályázta, majd februárban hirdette meg a városvezetés a nyertest. A Colas Hungária nyerte a beruházást a 192,8 millió forintos építkezésre. A Colas Hungária azonban az utolsó napon visszamondta a projektet. A cég az orosz-ukrán konfliktusra hivatkozva lépett vissza a projekttől. Indoklásuk szerint a projekt minimum 30%-os emelés mellett lenne megvalósítható.

A pályázat 2. helyezettje, a Swietelsky, ugyanezen indokkal lépett szintén vissza. Az érdi városvezető nem vonja kétségbe a cégek érveit, ám sportszerűtlennek tartja azt, hogy az utolsó előtti napon lépett vissza mind a két beruházó. A Tárnoki út így továbbra is marad foltozott, hiszen a városvezetésnek most újabb pályázatot kell kiírnia.

 

Forrás: https://rtl.hu/hirado/2022/05/15/utfelujitas-erd-kozbeszerzes-epitoanyag-arak

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email