Up röpi: két hazai sikerrel 9. lett a Delta U17

Up röpi: két hazai sikerrel 9. lett a Delta U17

Mindkét mérkőzését 3-1-re nyerte meg Delta RSE Érd a Bolyai János Általános Iskola tornacsarnokában az U17-es másodosztályú bajnokság 9-12. helyéért rendezett helyosztón.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hopkáné Wolf Rita tanítványai előbb a Kertvárosi SE serdülő kék együttesét győzték le viszonylag könnyedén 3-1-re, majd a Nyugat-Balatoni RSE ellen már szorosabb játszmák után ugyancsak négy szettben diadalmaskodtak az érdiek, akik így a 9. helyen fejezték be az Országos Serdülő Bajnokság másodosztályának nyugati csoportját.

U17, OSB, II. osztály, Nyugat, 9-12. helyért
Delta RSE Érd – KSE serdülő kék 3-1
Delta RSE Érd – Nyugat-Balatoni RSE 3-1
Delta RSE Érd: Madari-Tóth, Budaházy, Zahorszki, Fodor D., Dabóczi, Kiss D., Gattyán, Katona A., Nagy H., Kiss B., Ürögi, Gyüre, Rizmajer. Vezetőedző: Hopkáné Wolf Rita

A Delta U11-es és U12-es korosztályai négy csapattal látogattak Tatabányára, ahol az idősebbeknél az érdiek fekete együttese mindhárom mérkőzését 2-0-ra nyerte, míg a narancs egység mindegyik ellenfelével 1-1-es döntetlent játszott. A fiatalabbak pedig négy-négy meccset vívtak Tatabányán, de ebben a korosztályban hivatalosan nem számolják az eredményt.

További cikkeink

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email