Két „Lélekhíd” a kárpátaljaiakért

Két „Lélekhíd” a kárpátaljaiakért

A ZeneVarázslat Mozgalom, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége és a Magyar Református Szeretetszolgálat országos programot hirdetett, "Lélekhíd" elnevezéssel, amihez a Lukin AMI is csatlakozott. Két hangversenyt rendeztek, illetve rendeznek pénteken, a kárpátaljaiak megsegítésére.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az országos kezdeményezés keretében a részt vevő zeneiskolák a kárpátaljaiak javára adnak koncertet.  A Lukin Alapfokú Művészeti intézmény is csatlakozott a programhoz: ma tartották énekversenyüket a Bolyai iskolában, ezt követően pedig zongorakoncertet adnak tanítványaik az Epicentrum Rendezvényközpontban.

Az adományokat a kihelyezett dobozokban a koncertek végéig várják, a bevételt a Magyar Református Szeretetszolgálat segítségével és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fősikola közreműködésével továbbítják.

A zeneiskola két épületében egyébként már április 1-jén kihelyeztek adománygyűjtő dobozokat, az oda érkező összegeket is továbbítják.

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email