220327_erd_eto_11

Foci: megint nem bírtak az ETO-val az érdiek

220327_erd_eto_11

Foci: megint nem bírtak az ETO-val az érdiek

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szoros, végig kiegyenlített mérkőzésen bár a házigazda Érdi VSE valamivel veszélyesebben játszott, helyzetei közül csak a vendég ETO Akadémia tudott egyet gólra váltani, így 1-0 megnyerte az NB III Nyugati csoportjának 27. fordulójában rendezett mérkőzést a Rába-parti együttes.

A korábbi sérültek mellett az ETO Akadémia ellen ezúttal házi gólkirályára, Koós Gáborra sem számíthatott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője, ennek ellenére a hazaiak ígéretesen kezdték a győriek elleni találkozót, hiszen a kezdetektől támadólag léptek fel.

Igaz, az ETO Akadémia is próbált sok helyzetet kidolgozni, de az első félidőben az érdiek álltak közelebb a gólhoz, hiszen előbb Szabó Richárd lehetőségénél mentett nagyot a vendégek kapusa, Ruisz Barnabás, majd Petrezselyem Tamás ziccerénél hárított bravúrral. A szünet előtt pedig még Kürti Zsolt baloldali szöglete után Gubacsi Zoltán előtt adódott ígéretes lehetőség, de mellécsúsztatta a beadást.

Ugyan a fordulás után sem változott jelentősen a játék képe, de a csapatok egyre inkább minden mindegy alapon támadtak. Ebből a vendég ETO jött ki jobban, amikor szűk egy óra játék után Szalka Máté jobboldali beadását a hosszún érkező Hanzli Péter pofozta az érdi kapuba (0–1).

Innentől kezdve az érdiek még inkább nyomtak az egyenlítésért, de Ruisz kapujáig egyre nehezebben jutottak el a jól védekező győrieknek köszönhetően, akik a túloldalon többször lezárhatták volna a meccset, de előbb a csereként beálló Lacza Alex lövésénél, majd a 80. percben Bakos Zsombor ziccerénél hárított nagy bravúrral Kertész Ferenc.

A hajrában pedig az érdiek sem tudtak egyenlíteni, így az őszi mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is 1–0-ra kikaptak az ETO Akadémiától.

“Bosszús vagyok, mert jóval több volt ebben a meccsben, mint amit az eredmény mutat. A nagy lehetőségek előttünk adódtak, de nem éltünk velük és a kapott gól után kicsit ész nélkül mentünk előre. Nagyon sokat tettek ebbe a meccsbe a fiúk, minimum egy pontot kellett volna szereznünk, de ez egy olyan meccs volt, ami ugyanúgy lehetett volna egy null is, mint null egy”

– értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

“Megnyertük a mérkőzést, aminek nagyon örülünk, de az első félidőben nagyon pontatlanok voltunk, az Érd ránk erőltette az akaratát és a mérkőzés bizonyos részeiben jobban is futballozott, veszélyesebb volt, kapusunknak pedig volt jó pár védenivalója. Aztán a második félidőben mindkét csapat győzelemre játszott és kicsit felborult a pálya. Jöttek a gyors átmenetek, amiből jól jöttünk ki, hiszen a gólunk is így született, illetve a végén is fiatal játékosom lábában maradt a második gól. Ennek ellenére ez a mérkőzés lehetett volna egy null az Érd javára is”

– fogalmazott Király József, az ETO Akadémia vezetőedzője.

Az Érdi VSE legközelebb április 3-án, vasárnap 15 órától az SC Sopron vendégeként lép pályára a bajnokság 28. fordulójában.

kiemelt kép: Balogh István

További cikkeink

Az életünk különböző szakaszaiban előfordulhat, hogy költözésre szorulunk. Lehet, hogy új munkahely, családbővülés vagy egyszerűen csak az élet változásai miatt van szükségünk egy új otthonra.

További cikkeink

A Pöttöm Sziget Bölcsőde Érd pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében kisgyermeknevelő munkakör betöltésére.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email