Folyamatosan várják a menekülteket

Folyamatosan várják a menekülteket

A Szociális Gondozó Központ intézményeiben a március 3-i, napközbeni közlés szerint tizenhét ukrajnai menekültet látnak el és várják a következő csapatokat, míg az Érd-Parkvárosi Baptista Gyülekezet jelenleg nyolc menekültet lát el, azok után, hogy nemrég kilencen továbbmentek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Gecse-Simon Orsolya, a Szociális Gondozó Központ szakmai vezetője lapunk érdeklődésére ismertette, a Topoly utcai létesítményben jelenleg egy négygyermekes anyuka, egy négytagú család és nyolc egyetemi hallgató tartózkodik, de hamarosan további négy menekült érkezhet. Hozzátette, a Topoly utcai Idősek Otthonában még huszonöt férőhelyük van.

Fórizs Gyula Zsolt, az Érd-Parkvárosi Baptista Gyülekezet lelkipásztora az erdmost.hu-t arról tájékoztatta, szállásukról reggel kilenc ukrajnai menekült távozott, így jelenleg nyolcan vannak és várják az újabb jelentkezőket.

Simonpusztára március 1-ről 2-ra virradó éjjel érkezett több mint harminc ukrajnai menekült érkezett, akik száma időközben negyvenre duzzadt.

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata azt közölte, két lakos jelezte, hogy kb. 8-10 ukrajnai menekült számára tud szállást biztosítani, míg egy érdi cégvezető építőipari vagy vendéglátó területen ajánlott fel munkalehetőséget.

Hazánkban rengeteg gyűjtést szerveztek a menekültek támogatására. A környező települések, szervezetek gyűjtéseiről ide kattintva írtunk!

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email