icuri

Programajánló

icuri

Programajánló

Összegyűjtöttük az elkövetkezendő egy hét érdi programjait.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Március 1-től, május 31-ig minden kedden 15-18 óra között rajzos-festős foglalkozást tartanak a Parkvárosi Közösségi Házban, a fiatalok alkotói készségeinek fejlesztéséért, kreatív gondolkodásuk támogatásáért.

Március 4-én, pénteken 10 órakor a Parkvárosi Közösségi Házban a Picuri Muri együttes Tavaszváró című koncertje lesz óvodás korú gyerekek számára. Jegy a helyszínen, előadás előtt 800 Ft-ért váltható.

Március 5-én, szombaton 9 és 12 óra között Baba-mama börzét rendeznek a Szepes Gyula Művelődési Központban. Használt gyermekruhák- játékok cseréje, vására. Asztaldíj: 1500 Ft.

Március 6-án, vasárnap 10 órakor a Süsü, a sárkány című zenés mesejátékot tekinthetik meg a Szepes Gyula Művelődési Központban. Az előadás ingyenes, jegyek igényelhetők a művelődési központ jegypénztárában.

Március 6-án, vasárnap szervezi tizedik Csillagvirág túráját az Érdi Kertbarátkör. 9.30-kor és 13.30-kor indul túra Halász Antal és Süle Zsolt vezetésével a Beliczay-szigeten. A résztvevők az egykori Termal Hotel parkolójából indulnak egy két-két és fél órás túrára, amely gyermekeknek és idősebbeknek is ajánlott. Érdeklődni Németh Antalnál a +36 30 549 42 30-as telefonszámon lehet.

Március 6-án, vasárnap, 14 órakor Nőnapi rendezvényt tartanak Érd főterén.

Március 8-án, kedden 17 órakor a Magyar Földrajzi Múzeumban Somfai István Holt nyelv-e a latin? címmel tart előadást.

Március 9-én, de amúgy minden szerdán 15.30-18 óráig a lakótelepi klubövezetben Szövőszakkört tartanak. A foglalkozásokon törekednek az alaptechnikák folyamatos tanulására és gyakorlására, a fonalfestési programjuk folytatására. (Vezeti: Tamaska Józsefné, érdeklődni a +36 30 213 12 09-es telefonszámon lehet.)

Március 9-én, szerdán 18.00-19.30 között a Szepes Gyula Művelődési Központban a fazekas keramikus szakkör következő foglalkozása lesz. (Huber Kinga +36 20 559 79 79)

Március 10-én, csütörtökön 9.30-10.15-ig a Szepes Gyula Művelődési Központban, és 11-én pénteken 10.00-10.45-ig a Parkvárosi Közösségi Házban Pamacsoló pamacska foglalkozást tartanak. Ez egy kis létszámú, komplex fejlesztő foglalkozás 1-3 éves gyermekeknek, ahol a szülővel közös élményt szerezve festhetnek, gyurmázhatnak, ragaszthatnak, alkothatnak a kicsik, miközben játékosan fejlődnek. A foglakozásokat minden héten megtartják. (Bejelentkezés és érdeklődés: info@pamacsolo.hu, +36 70 230 93 27)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email