22_03_29_erdmost_nincskep

Egymillió forinttal is segít Százhalombatta a menekülteken

22_03_29_erdmost_nincskep

Egymillió forinttal is segít Százhalombatta a menekülteken

A háború megdöbbentette a világot, és rendkívül súlyos áldozatokat követel a szomszédos országban. Hazánkba is sokan érkeznek menekültként, akiknek – az állami ellátás mellett – civilek is próbálnak segítséget nyújtani. A humanitárius összefogáshoz Százhalombatta is csatlakozott.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Vezér Mihály polgármester a Facebookon foglalta össze az eddigi intézkedéseiket. Közölte, hogy eddig öt kárpátaljai magyar családnak ajánlottak fel segítségét.

„Két család holnap érkezik városunkba, egy harmadik családot pedig éppen a bejegyzésem megosztásakor szállítja munkatársunk a Hotel Trainingbe. A mai napon is több százhalombattai kötődéssel rendelkező család keresett meg minket, az ő megsegítésükért is minden követ megmozgatunk. Kollégáimmal, Török Sándor alpolgármesterrel, és a helyi vállalkozók segítségével folyamatosan keressük a felmerülő problémákra a megoldásokat. Szeretném továbbá bejelenteni, hogy Százhalombatta Város Önkormányzata nevében 1.000.000 forintot adományozok a Magyar Vöröskeresztnek, a háború menekültjeinek ellátására.” – írta Vezér Mihály.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email