lehoczky_zsuzsa

Volt már rosszabb is, mint Covid idején

lehoczky_zsuzsa

Volt már rosszabb is, mint Covid idején

Az életünket immár két éve jelentősen meghatározza a járvány, és a vele járó korlátozások. Lehoczki Zsuzsanna történész, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum kutatója letűnt korok történelemmé szelídült betegségeiről tartott előadást.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Írott és tárgyi emlékek közt kutatva arra keresett választ, hogyan érintették a járványok Érdet, milyen nyomot hagytak a város emlékezetében.

Mivel magyarázták az emberek a tömeges elhalálozással járó járványokat?

A 18–19. században Isten büntetésének gondolták. Mivel nem ismerték a betegség kórokozóját, úgy vélték, istentagadó életükért érte őket a csapás. A kolera kapcsán 1831-ben megjelent egy angol karikatúra, amelyen az orvosok kalapban, felöltőben keresik, honnan jön, mi okozza a betegséget. Keresik a földben, a pocsolyában, létrákon és disznóólban.

Végül is nagyot nem tévedtek.

Igen, a kolera esetében például rájöttek, hogy köze van a vízhez, ezért elkezdték fertőtleníteni a kutakat bizmutporral. Könnyű volt túladagolni a szert, és mivel a bizmut nagy mennyiségben épp olyan tüneteket okoz – hányást, hasmenést –, mint maga a betegség, végül ugyanúgy halálhoz vezetett. Az észak-magyarországi vármegyékben épp ez vezetett az 1831-es koleralázadáshoz. A parasztok ugyanis azt hitték, hogy a földesurak szándékosan megmérgezik a kutak vizét, ezért egészségügyi biztosokra, vármegyei hivatalnokokra, sőt papokra támadtak, valamint fölgyújtottak néhány kúriát és kastélyt. Érden ilyen jellegű lázadás nem történt, a plébános szerint azért, mert még időben lenyugtatta a kedélyeket.

Ezt honnan lehet tudni? Egyáltalán, milyen forrásokra lehet támaszkodni Érd történetének kutatásakor?

Ebben a témában fontos forrás a plébánosok által vezetett Historia Domus. A legkorábbi – ami meg is jelent a múzeum kiadásában – az, amelyet Hegedűs József plébános vetett papírra az 1850-as években, és 1820-tól 1868-ig írta le a település jelentősebb eseményeit. A Historia Domus azért érdekes forrás, mert minden benne van, amit a plébános fontosnak tart. Elsősorban egyházi eseményekről ír, de időnként kitér a közösség életét érintő történésekre is, például tűzesetekre, árvizekre, járványokra.

Melyik volt az a járvány, amely a legjobban megviselte a közösséget?

Ezt nehéz megmondani, de a pestis- és a kolerajárványok mindenképpen. A pestisről kevés az információ, ahol nincs más forrás, ott az anyakönyvekből próbálunk tájékozódni. Sajnos azok is hiányosak. Az 1738-as országos pestisjárványról például tudjuk, hogy Érden közel 30 halálos áldozata volt – januártól február közepéig. Utána azonban hiányzik az anyakönyvből néhány év.

Mivel tudjuk ezt a számot összevetni? Hányan haltak meg járványon kívüli időkben?

Az éves halálozás 20-30 körül alakult akkoriban. Épp a pestisjárvány előtt is volt egy furcsa kiugrás a statisztikákban: 1736-ban több mint 60 ember halt meg, túlnyomó többségük 1 év alatti, és 1-5 éves gyerek. Ebben az időszakban magas volt a csecsemő- és gyermekhalandóság, de mivel ez a kiugrás mindössze néhány hét alatt keletkezett, talán fekete-himlő járványra lehet következtetni, mint a kor egyik tipikus gyermekbetegségére. A himlő elleni oltást 1799-ben fedezik fel, és Magyarországon viszonylag korán elkezdik oltani a gyerekeket.

Hányan laktak akkoriban Érden?

Az 1745-ös összeírás idején 883 fő lakott 147 háztartásban, 1757-ben 1180 fő, 272 házaspár.

Mit gondoltak akkoriban a pestisről?

A 18. század közepéig húsz-harminc évente járványos méreteket öltött. 1709–11 között is volt egy országos járvány, amelynek – becslések szerint – sokkal több halálos áldozata volt, mint a Rákóczi-szabadságharcnak. A kutatók 410 ezer körülire becslik a pestis áldozatainak a számát.

Azzal tisztában voltak, hogy a beteg ember terjeszti a kórt?

Igen, hiszen karanténnal próbáltak védekezni. Igaz, mielőtt bevezették volna, tartottak még egy engesztelő misét vagy zarándoklatot, és hát ugye kevés dolog van, ami jobban terjeszti a járványt, mint egy közösségi megmozdulás. Azon kívül a karantén azt jelentette, hogy lezárták az utakat, beleértve a vízi közlekedést is, és őrséggel próbálták elkerülni, hogy az emberek kiszökdössenek. A településen belüli szomszédolást azonban nem tiltották. Azon kívül például az 1831-es kolerajárvány épp nyárra esett, az aratási munkák idejére. A Historia Domus ezzel kapcsolatban megemlíti, hogy kettesével-hármasával lettek rosszul a mezőn az emberek, szekéren behozták őket, megkapták az utolsó kenetet, és meghaltak.

Ez például arra utal, hogy bár a várost lezárták, a földekre továbbra is kijártak.

Az anyakönyvben több olyan bejegyzés is szerepel, hogy „holtan találták a mezőn”.

Mit tettek a holttestekkel?

Amikor már napi 12-14 haláleset történt, tömegsírba temették az embereket, és leöntötték mésszel a fertőtlenítés érdekében. Ez a közösségnek egészen apokaliptikus élmény lehetett, hiszen a szeretteik nem kaphatták meg a végtisztességet, és el sem búcsúzhattak tőlük.

A papok az elsődlegesen veszélyeztetettek közé tartoztak. Róluk mit tudunk?

Érden az atya mind a pestis-, mind a kolerajárványt túlélte, Battán viszont a szerb plébános az elsők között kapta el a kolerát, és bele is halt. A veszteségekre utalhat az is, hogy Érdnek két kápolnája is – a Szenvedő Krisztus és a Szent Sebestyén, Szent Rókus, Szent Rozália szenteknek állított barokk kápolna – kapcsolódik a pestishez. E három „pestis-szent” életéhez kapcsolódott a betegség, halálukban pedig később csodálatos gyógyulásokat hoztak. A kápolna építését 1734-re datáljuk, ahogyan a kerítésen is látható. Mivel abban az évben nem volt járvány, talán az 1709–11-es pestis emlékezetére állíthatták, fenntartása a közösség feladata volt. A Kálvária-hegyen álló Szenvedő Krisztus-kápolna alapkövét 1747-ben rakták le, tíz évvel a pestisjárvány után, báró Péterffy János vagy a felesége Pongrácz Éva építtette, az elvonuló pestis emlékére. Két kicsi gyermekük a templomban van eltemetve, lehetséges, hogy pestisben haltak meg.

A karanténon kívül hogyan próbált védekezni a közösség?

Mind a pestis, mind pedig a kolera idején felmerült a pálinka mint orvosság használata. A járvány idején alaposan fölment az ára. De ez legalább nem okozott halált, nem úgy, mint az érvágás. Azt gondolták ugyanis, hogy ha az emberben felgyűlik a rossz miazma, le kell csapolni. Az izzasztás, borogatás, fürösztés legalább jóleshetett a betegeknek, illetve próbálkoztak mindenféle gyógynövényekkel, több-kevesebb sikerrel. Vallásos gyógymódokat is bevetettek, ilyen volt a ráolvasás, a Zakariás szent képével díszített kereszt. A koleránál viszont valóban bevált, hogy egy orvos óránként egy liter teát itatott a betegeivel. A kolerás ember nagyjából ennyi vizet veszít a folyamatos hányással, hasmenéssel. A túlélés nagyrészt a beteg genetikai adottságain és immunrendszerén múlt.

Mennyire bíztak az emberek az orvosokban, ha Isten büntetésének gondolták a járványt?

Erről nincsenek igazán adatok. A hatóságok 1831-ben a járvány megszüntetésére orvosokat irányítottak a járványos falvakba, így Érdre is, akiket gyógyszerekkel láttak el. A kolerás betegeket két seborvos látta el, Kaszás István és Mellis Leopold, utóbbi már a járvány kitörése előtt is Érden tartózkodott. Kaszás István valószínűleg vármegyei orvos volt, és a járvány csökkenésével távozott a településről.

Mellis Leopold túlélte a fertőzést, és a későbbiekben is Érden maradt. Ő volt az, aki az első kolerás beteget egyébként tévesen diagnosztizálta, azt mondta, „az új kenyérrel élés, és arra hideg víznek ivása” tette beteggé. A kistelepülési orvosok nem mindig álltak a helyzet magaslatán, és nem is jutott minden településre orvos. Ismeretlen betegség esetén valóban csak a sötétben tapogatóztak. A kolerával például nem is találkozhattak korábban, hiszen az Ázsiából jött be. Az 1820-as évek végén jelent meg Oroszországban. A fertőzés ellen határzárral védekeztek, azonban sószállító ruténekkel mégis csak bejutott a betegség. Először az északi megyékben terjedt el, majd a folyók mentén délebbre is.

Az említett betegségek kórokozói baktériumok, a világtörténelem legsúlyosabb járványát azonban vírus okozta. A spanyolnátha terjedését különösen egyszerűvé tette az első világháború. Érdet ez hogyan érintette?

A spanyolnátha – a feltételezés szerint – egy kansas-i farmról indult el 1918 tavaszán, melynek gazdája bevonult katonának, és vitte magával a betegséget. Az első hullám még nem járt túl sok halálos áldozattal, a második (1918 őszén) és a harmadik (1919 tavaszán) azonban már igen. A járvány gyorsan elérte Európát is, mivel az I. világháborúban harcoló amerikai csapatokkal gyorsan elterjedt a hadszíntéren.

Majd a világháború véget ért, a katonák pedig hazavitték a fertőzést is. Magyarországon 1918 augusztusában jelent meg a spanyolnátha, de az áldozatok pontos száma nem ismert. A második hullám világviszonylatban néhány hét alatt 20-100 millió áldozatot követelt.

Hogyhogy ilyen nagy a szórás?

Pontos adatokkal nem rendelkezünk az áldozatok számát illetően, mert nem csak mi, de a fejlett országok sem tudtak megbízható kimutatásokat készíteni. Magyarországon sok család megpróbálta elkerülni a karantént, ezért nem jelentették be a megbetegedéseket. Ez érthető is, hiszen a férfiak távollétében a nők tartották a frontot a hátországban. Ha kiesnek a munkából, a család kenyér nélkül marad, ezért inkább betegen is bementek dolgozni. Nem egy esetben a városvezetés vagy a plébános is „partner volt” az eltussolásban: halálokként nem a spanyolnáthát írták be. Ami a környékünket illeti, inkább Battáról tudok beszélni, mivel – kisebb település lévén – a dokumentumokat könnyebben át tudtam tekinteni. Battán 1918 őszén a 11–50 éves korosztályban kivétel nélkül mindenki tüdővel kapcsolatos betegségben halt meg.

Mennyi volt a plusz halálozás, ahhoz képest, amennyi egyébként lett volna?

Battán 1918-ban havonta 2-3 ember halt meg, októberben, amikor a járvány második hulláma kitört 10-en, novemberben és decemberben 4-4 fő. Az elhunytak közt csak négy olyant találtam, akinél a halál okának a spanyolnáthát jelölték meg, az összes többihez azt írták: tüdőlob, tüdővész, tüdőgyulladás. Az elnevezések nyilván összefüggésben álltak a tüdővérzéses lázzal járó járvánnyal. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a járvány egybeesett az őszirózsás forradalommal, és ugye ebben az időszakban karanténról nem nagyon lehetett olvasni. Az biztos, hogy Budapesten sokkal nagyobb lehetett a járvány, hiszen a katonák a frontról elsőként oda tértek vissza. Miután vélhetően mindenkit megfertőzött, eltűnt a betegség, és szezonális influenzaként sem tért többé vissza.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email