Mihalicz Csilla
A Sodródó lelkek című film hősei a kelet-kongói Kisangani háborús sérültjei, a 2000-es, úgynevezett hatnapos – Uganda és Ruanda közt kitört, ám a Kongói Demokratikus Köztársaság földjén is folytatott – háború civil áldozatai, akik nem a tömegsírban végezték, mint sok ezren akkor, hanem életben maradtak. Csaknem húsz éve élik kivetett, családjaik által megtűrt haszontalan páriaként az életüket, miközben az állam kártérítést kapott Ugandától, amelyből 1 milliárd dollár őket és családjaikat illetné. Egyszer csak betelik a pohár, és ezek az emberek elindulnak a fővárosba, Kinshasába, hogy az ország döntéshozóinak megmutassák csonkjaikat. Szívszorító a hitük abban, hogy ha a politikusok meglátják nyomorúságukat, odaadják majd a húsz éve elsikkasztott kompenzációt.
Kisanganitól a fővárosig, Kinshasáig a vízi út kétezer kilométer, amit ők egy lélekvesztőn tesznek meg a Kongó folyón. Nem lehet pontosan tudni, hány napon át úsznak lefelé, csak azt látni, hogy hol tűzi a nap, hol veri az eső, hol tépi a szél a szakadozott, toldozott-foldozott ponyva alatt kuporgó utasokat.
Ügyüket felkarolta egy képviselő, aki elkíséri őket a parlament székházához, ahol végül hiába vergődnek föl a lépcsősoron, az őrökön nem jutnak túl. Kongó sorsdöntő napokat él: a hosszú ideje várva várt, és már többször is elhalasztott parlamenti választásokra készül. És mialatt ők műlábaikkal, mankóikkal minden létező kapun fennakadnak, és az egyetlen támogató képviselő is kilép mögülük, győz az ellenzék. Vajon számukra is felcsillan a remény?
A fesztivál valamennyi filmjének van egy-egy támogató nagykövete. A „Sodródó lelkeké” városunk egyik alpolgármestere – nemzetközi kapcsolatok szakértő – Tetlák Örs.
„Számomra két borzasztóan erős pillanata volt a filmnek – emeli ki az alpolgármester -: az egyik, amikor ezek a végtagok nélküli emberek fölszálltak a hajóra, és én azon kaptam magam, hogy rimánkodom, el ne süllyedjenek, hiszen a műlábaikkal ott lelnék halálukat. A másik, amikor jöttek ki a parlament épületéből a helyi „nagy emberek”, és közönyös érdektelenséggel néztek keresztül a mankós-műlábas embereken. Őket még csak hadirokkantnak sem lehet nyilvánítani, hiszen nem harcoltak. Ők „csak” civilek. És abban, hogy a civil életeknek nincs értékük, nem lesz változás, amíg a kongói ásványkincsekre a világ – ahogyan kétszáz éve folyamatosan – lerabolható zsákmányként tekint.”
A szerdán megjelenő Érdi Újságban arra is kitérünk, vajon van-e érdi lakosokként okunk arra, hogy az egyszeri mozinézőnél inkább érintettnek érezzük magunkat.
Aki szeretné, megnézheti a filmet január 24-én 17.45-kor vagy 25-én 20.00-kor. Budapesten a Mammut II. Cinema City-ben (Jegyvásárlás itt. )
25-én, kedden a filmvetítés után Tetlák Örs France Muhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgbo-val, a Kongói Demokratikus Köztársaság tiszteletbeli konzuljával, az Afrikáért Alapítvány vezetőjével beszélget a filmről és Kongóról.
