22_03_29_erdmost_nincskep

Idén nem maradt el a Poly-Art kiállítás

22_03_29_erdmost_nincskep

Idén nem maradt el a Poly-Art kiállítás

22 alkotó művét állították ki a pénteken megnyílt Poly-Art kiállításon a Szepes Gyula Művelődési Központban. A legfiatalabb kiállító mindössze 9 éves, a legidősebb 84 esztendős volt. Kerámia, festmény és kisplasztika is került a kiállított tárgyak közé.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Somfai István, a Poly-Art Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy különösen nagy öröm számukra az idei kiállítás, hiszen tavaly a járvány miatt elmaradt a szokásos, év végi tárlat. Így az idei volt a 26. közös kiállítás. Bár nem minden Poly-Art tag hozott most alkotást, de úgy látszik, a járvány nem vette el az alkotók kedvét, hiszen 22 amatőr művész jelentkezett a műveivel. 18 festő, 3 keramikus állított ki, egy Poly-Art tag fém kisplasztikáival érkezett.

A legidősebb alkotó 84 éves, a legfiatalabb pedig mindössze 9 esztendős volt. Somfai István elmondta, hogy hihetetlen tehetség bujkál az ifjú alkotóban, aki egyébként a Poly-Art Alapítvány egyik tagjának az unokája és ez számukra nagyon jó érzés „Úgy láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, a tanárai nem engedik a tehetségét elveszni, nagyon jó kezekben van az iskolában és, ha meglátogatja a nagymamáját, ott is.”

Az alkotók legfeljebb két művet vihettek, ezek közül válogatták ki azokat, melyek végül a falakra és a tárolókba kerültek. „A válogatásban nagy segítséget jelentet a város talán első számú képzőművésze, Eőry Emil, aki 1995 óta minden alkalommal segített. De segítséget nyújtott a Szepes Gyula Művelődési Központ új művészeti előadója, Fazekas Levente is, akivel nagyon jó volt együtt dolgozni.”

A tárlat január 20-ig tekinthető meg a Szepes Gyula Művelődési Központban.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email