Kosárlabda: nyerhető meccsen kapott ki nüánsznyival a VMG

Kosárlabda: nyerhető meccsen kapott ki nüánsznyival a VMG

Szoros mérkőzésen többször nagyobb hátrányból állt fel, mégsem tudta megnyerni a Kiss Lenke KA elleni mérkőzését a Gia Form-VMG DSE férfi kosárlabdacsapata az NB II Közép A-csoportjának nyolcadik fordulójában, miután a fővárosiak 79–71-re nyertek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Rangadóra volt kilátás, hiszen a forduló előtt két egyaránt négy győzelemmel és három vereséggel álló együttes csapott össze.

Ennek megfelelően az első negyed kiélezett csatát hozott, de 23–23 után a második felvonásban több labdát is eladtak az érdiek, melyet kihasználva a hazaiak a nagyszünetre nyolcpontos előnybe kerültek (46–38).

A térfélcsere után az érdiek területvédekezése jól működött és többször is visszajöttek tízpontos hátrányból is, de a hajrában egy egyenlítési lehetőségnél az érdiek ellen ítéltek, amely befolyásolta a mérkőzés végimenetelét. Igaz, a hajrában az érdiek két eladott labdájából két hármast is elsüllyesztettek a hazaiak, akik így 79–71-re megnyerték a mérkőzést.

„Szegény embert az ág is húzza… Jól küzdött a csapat, többször felálltunk tízpontos hátrányból, de a végén hibáztunk párat és a játékvezetők sem következetesen ítéltek. Sajnálom, hogy egy nyerhető meccset elveszítettünk. A következő mérkőzéseken megpróbálunk javítani”

– összegzett Valaczkay Gábor, a Gia-Form VMG DSE játékos-edzője.

Az érdi kosárlabdázók a kilencedik fordulóban, december 12-én, vasárnap 16 órától a két hellyel előttük álló Újpest-MT II-t látják vendégül a Vörösmarty Mihály Gimnázium tornacsarnokában.

Férfi kosárlabda NB II, Közép A-csoport, 8. forduló
Kiss Lenke KA–Gia Form-VMG DSE 79–71 (23–23, 23–115, 9–12, 24–21)
A Gia Form-VMG DSE pontszerzői: Riskó 18/6, Miháczi 12, Nyitrai 10/6, Naser 9/9, Szántó 8, Tóth 5/3, Felházi 5, Valaczkay 4.

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email