1800 dísz került Érd karácsonyfáira

1800 dísz került Érd karácsonyfáira

Az elmúlt hetekben a város öt pontján, Ófaluban, az artézi kútnál, a Főtéren, a Kálvin téren, a Bem téren és a Fundoklia téren állítottak és díszítettek fel karácsonyfákat. Csőzik László, Érd polgármestere közösségi oldalán ismertette, a fákra összesen 1800 speciális dísz került.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A városvezető tudatta azt is, hogy a Bem téri, a Kálvin téri és a Fundoklia téri fenyők egyaránt lakossági felajánlásból származnak, s olyan fák, amiket egyébként is ki kellett volna vágni.

Csőzik László tudatta, a fenyőkre összesen 1800 speciális, külön erre a célra és alkalomra gyártott dísz készült, amik nem csak nagyobbak, mint a családi karácsonyfákra kerülő társaik, hanem strapabíróbbak és könnyűek is. Kibírják az erős szelet, de ha lesodródnának a fáról, akkor az autókban, gyalogosokban sem okoznak kárt.

“Nem véletlen, hogy heteken át készült a három fa dekorációja a dekoratőr manók műhelyében”

– jegyezte meg a polgármester, aki a főtéri fával kapcsolatban kiemelte, az már jó ideje a város büszkesége és évente közel fél métert nő. Ezt a fát – ahogy minden évben – ezúttal is a Szepes Gyula Művelődési Központ munkatársai díszítették fel, míg az ófalusi, artézi kútnál lévő a Városfejlesztési Kft.-nek köszönhetően kapott díszkivilágítást.

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email