Női kézi: az edzőt váltó Siófokot fogadja az ÉRD

Női kézi: az edzőt váltó Siófokot fogadja az ÉRD

November 14-én, 18 órától a mozgalmas heteket megélő Siófok KC-t látja vendégül az ÉRD Arénában, a K&H női kézilabda liga 8. fordulójában az ÉRD.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mozgalmas heteket tudhat maga mögött a Balaton-parti együttes, amely október végén jelentette be, hogy szerződtette a korábbi érdi közönségkedvenc átlövőt, Debreczeni-Klivinyi Kingát. Ezután az együttes viszont súlyos, 48–29-es vereséget szenvedett a Motherson Mosonmagyaróvári KC SE vendégeként, majd szoros mérkőzésen kapott ki hazai környezetben 33–31-re az FTC-Rail Cargo Hungariától. Ezt követően pedig Danyi Gábor vezetőedző és segítője, Zdravko Zovko is távozott a Somogy megyeiektől. Az együttes a héten viszont bejelentette, hogy 2023 nyaráig szóló szerződést kötött a 42 esztendős Uros Bregarral, aki már a keddi Alba Fehérvár KC elleni, 29–28-ra megnyert Magyar Kupa-mérkőzésen bemutatkozott a Balaton-partiak új vezetőedzőjeként.

A Siófok egyébként nyolc mérkőzés után két győzelemmel és hat vereséggel áll az NB I tizedik helyén, s csupán hazai pályán a Szombathelyet (38–33) és idegenben a Dunaújvárost (26–32) tudta legyőzni.

Az említett Mosonmagyaróvár és FTC elleni vereségek mellett Kisvárdán és hazai pályán a Vác ellen egy góllal kapott ki a somogyi együttes, míg a Győr nyolccal, a Budaörs pedig nem kis meglepetésre öt góllal nyert a Balaton-partján.

Ezzel szemben az ÉRD csupán az Alba Fehérvár KC-t tudta legyőzni hazai környezetben 29–28-ra, de nem bírt a Váccal, a Mosonmagyaróvárral, az FTC-vel, az MTK-val, a Dunaújvárossal és a Debrecennel sem, míg a Győr ellen nem állt ki, így a mérkőzésért járó két pontot a Rába-partiak kapták meg tízgólos különbséggel. Emellett Horváth Roland együttese a héten az NB I/B-s Békéscsaba otthonában a Magyar Kupában is kikapott, így búcsúzott a sorozattól.

Ez lesz egyébként az ÉRD utolsó hazai mérkőzése 2021-ben, hiszen ezután csak november 20-án, a Vasas vendégeként lépnek pályára Paróczy Sáráék.

Az ÉRD és a Siófok egyébként eddig harmincszor találkozott egymással, ezek közül 18-at az ÉRD, 11-et a Siófok nyert egy döntetlen mellett (ami a Magyar Kupa elődöntőjében esett a 2017/18-as idényben és az ÉRD hétméteresekkel jutott döntőbe). Ezalatt 15-ször játszottak a csapatok Érden, melyek közül 12-t nyertek a hazaiak, három siófoki siker mellett.

A Siófok házi góllövőlistáját impozáns teljesítménnyel, nyolc meccsen 51 góllal vezeti Malin Holta, de mögötte a súlyos sérülést szenvedő Szimona Szarková 34-szer, Wald Kíra 32-szer, Katarina Jezic 25-ször, Such Nelli pedig 24-szer talált be, illetve további öt játékos állt 10-19 gól között.

Az ÉRD-nél ebben a mutatóban továbbra is az elmúlt két mérkőzést kihagyó Kopecz Barbara vezet hat meccsen 35 góllal, de ötre csökkent az előnye Paróczy Sárával szemben, míg Szabó Kitti már 24-nél, Alexandra Vukajlovics pedig 20-nál jár.

A november 14-én, 18 órától rendezendő ÉRD–Siófok KC mérkőzést Bóna Szabolcs és Földesi Csaba vezetik!

K&H női kézilabda liga, 8. forduló
11.14., 18.00:
ÉRD–Siófok KC

A mérkőzés a hatályos kormányrendelet alapján 18 éves kor felett KIZÁRÓLAG VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL látogatható!

A védettséget igazoló kártyát és a mobilappot is elfogadják, mindkettő esetében szükségük lesz fényképes személyazonosító okmányra is. A jogszabály értelmében nem áll módukban elfogadni semmilyen más (papír)formátumú igazolást (sem oltási igazolást, sem orvosi papírokat).

A rendezők azt kérik, segítse a munkájukat azzal, hogy a védettségi igazolványát (kártya vagy applikáció) és fényképes személyazonosító okmányát a bejárathoz érve előkészíti.

A kormányrendelet alapján a mérkőzésre való belépést 18 éves kor felett kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégek, illetve a felügyeletük alatt lévő tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek számára tudják biztosítani.

A védettségi igazolvány ellenőrzésével a beléptetési idők megnövekedhet, ezért kérik, érkezzen időben!

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email