22_03_29_erdmost_nincskep

Így segített Érd a Kárpátalján élőknek

22_03_29_erdmost_nincskep

Így segített Érd a Kárpátalján élőknek

Az érdi önkormányzat a Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével hozzájárult egy ungvári iskolás csoport tanulmányi kirándulásához, valamint támogatást nyújtott az ungvári járásban élő rászorulóknak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az érdi Polgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint Csőzik László polgármester saját keretéből, a 2020-as büdzséből 500 000 forinttal támogatta a kárpátaljai rászorulókat a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül. Hozzájárult ahhoz, hogy az ungvári Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola tanulói tanulmányi kiránduláson vehessenek részt, valamint egyedülállók támogatását is segítette. Adányi László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programvezetője elmondta, régóta jó kapcsolatot ápolnak az érdi önkormányzattal és Érd korábban is segítette már a Máltai Szeretetszolgálat kárpátaljai munkáját:

„300 000 Ft-ból valósult meg az a tanulmányi kirándulás, melynek keretében a Kárpátalján található Szinevéri Nemzeti Parkba és a medve-rezervátumba 5 kísérő tanár és 40 gyerek látogathatott el.” 

További 200 000 Ft-ból pedig 40 helyi rászorulót tudtak támogatni. Számukra tartós élelmiszercsomagot vásárolt és adott át a Máltai Szeretetszolgálat:

„Ők egyedülálló, idős emberek, akik nagyon kevés nyugdíjból élnek és figyelembe véve a folyamatosan emelkedő energia árakat, nem igazán fognak tudni fűteni télen.”

Adányi László szerint a legnagyobb probléma, hogy a fiatalok egy jobb élet reményében elhagyják hazájukat, az idősek minden támasz nélkül ott maradnak, és sok esetben nem tudják magukat ellátni. A programvezető azzal zárta gondolatait, hogy nagyon szeretnék fenntartani ezt a kapcsolatot Érddel:

„Azt gondoljuk, hogy ha egy önkormányzattal, egy közösséggel jó kapcsolatunk van, akkor teljesen mindegy, hogy ki a polgármester és kik vannak a testületben, a lényeg, hogy ezen a téren együtt tudjunk működni és nagyon örülök, hogy folytatódik az összefogás.”

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email