Foci: „Saját magunkkal kell megküzdenünk”

Foci: „Saját magunkkal kell megküzdenünk”

A Gyirmót FC Győr II vendégeként lép pályára szeptember 4-én, 11 órától az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 6. fordulójában. Limperger Zsoltékra nem vár könnyű feladat, hiszen a Rába-partiak három győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel rajtoltak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hétközben négygólos hazai vereséggel tört meg az Érdi VSE veretlensége az NB III Nyugati csoportjának új idényében, amikor a listavezető Mosonmagyaróvár győzött az Ercsi úton.

Kertész Ferencéknek nem volt sok idejük rágódni a történteken, hiszen néhány nappal később már újabb kemény meccs vár rájuk. A harmadosztályban idén újra induló Gyirmót FC Győr II egyelőre remekül kezdte az idényt, hiszen 3–1-es andráshidai sikere után Kaposvárról 1–1-gyel távozott, a bajnokaspiráns BVSC is csak 4–3-ra verte a Szőnyi úton, de a Nagykanizsát otthon, a Mol Fehérvár II-t pedig idegenben győzte le 3–1-re.

Polyák Gábor együttese igazán gólgazdag mérkőzéseket játszik, hiszen csak az éllovas Mosonmagyaróvár lőtt ugyancsak tizenhárom gólt öt meccsen, de a Gyirmót II ezalatt nyolcszor is kapitulált.

Az Érdi VSE-nél a Mosonmagyaróvár ellen Kollega Krisztián és Szabó Richárd is visszatért sérüléséből, de mint ahogy a mérkőzés után a vezetőedző is fogalmazott, mindkét játékoson még érezhető volt, hogy nincsenek százszázalékos állapotban.

Második csapat lévén, a Gyirmót FC Győr II-nél nagy kérdés, hányan játszanak vissza az élvonalbeli csapatból, hiszen az NB I-ben válogatott szünet van és nem rendeznek fordulót.

„Biztos, hogy lesz visszajátszó, csak az a kérdés, mennyi, de nekünk valójában saját magunkkal kell megküzdenünk, hogy ne ajándékozzunk három pontokat, mint szerdán. Elsősorban az lehet a cél, hogy sokkal fegyelmezettebbek legyünk védekezésben és bízom benne, hogy két sérülésből visszatért támadónk jobb állapotban lesz. Még egyszer mondom, az elsődleges, hogy hátul legyen meg az a fegyelem, ami egyébként a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzés kivételével minden bajnokinkon megvolt”

– fogalmazott Limperger Zsolt az erdivse.hu-nak.

A szeptember 4-én, 11 órakor kezdődő Gyirmót FC Győr II–Érdi VSE mérkőzést Takács Ryan Lee vezeti, segítői Domján Dávid és Nagy Barnabás lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 6. forduló
09.04., 11.00:
Gyirmót FC Győr II–Érdi VSE

Felnőtt NB III-as együttes mellett az Érdi VSE női  csapata első tétmérkőzését vívja az új idényben, hiszen Molnár László együttese szeptember ötödikén a Gödi SE vendégeként lép pályára a Pest Megyei Kupa első körében.

Női Pest Megyei Kupa, 1. forduló
09.05., 15.00:
Gödi SE–Érdi VSE

További cikkeink

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email