A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitánysága nagyobb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntett miatt indított eljárást két 28 éves, valamint egy 31 éves férfi ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a három férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2019 decembere és 2020 januárja között egy XXII. kerületi telephelyről több alkalommal lopott zöldséget és gyümölcsöt, összesen 1,1 millió forint értékben. A feltételezett elkövetők a telephelyen dolgoztak, egyikük a telephely biztonsági őreként segítette két társát a raklapok kipakolásában.
Az egyik gyanúsított nemcsak lopott munkahelyéről: öltözőszekrényében a rendőrök 2,53 gramm kábítószergyanús anyagot találtak, így őt kábítószer birtoklása vétségével is meggyanúsították. Az ügyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitánysága befejezte, és a keletkezett ügyiratot a napokban átadta az illetékes ügyészségnek