22_03_29_erdmost_nincskep

Oxigénhiány okozta a halak pusztulását a Velencei-tavon

22_03_29_erdmost_nincskep

Oxigénhiány okozta a halak pusztulását a Velencei-tavon

Napok óta borzolja a kedélyeket a Velencei-tóban tapasztalható tömeges halpusztulás. Az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője adott tájékoztatást a helyzetről, de kollégáink egyéb témákban is kérdezték.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Siklós Gabriella elmondta, hogy a jelenséget megelőző 5-6 napban még 17 fokos volt a tó vize, emaitt a halak az ívásukat két hónappal később tudták megkezdeni, mert annyira hideg volt a víz. Később a nagy meleg miatt a foszfor annyi oxigént vont ki a vízből, hogy a halaknak nem maradt, és az ívás után legyengült halak nem tudtak megküzdeni az oxigénhiánnyal, emiatt pusztultak el tömegesen a halak.

A szakember arról is beszámolt, hogy a víz minőségének mérése folyamatos és ez alapján elmondható, hogy biztonságos a vízben fürdeni, de ezt megállapítani és ebben álláspontot foglalni az ÁNTSZ feladata, hozzátette, hogy a vízügynek jogszabályilag egy feladat van, a műszaki segítségnyújtás és ezt teljesítik is.

Siklós Gabriella elmondta, a kollégái folyamatosan dolgoznak a vízpótlás lehetőségein. Megjegyezte, kis túlzással a Velencei-tó ma már nem is létezne, ha nem kezdődtek volna meg a 70-es években a fejlesztések és nem építették volna ki a vízpótlás lehetőségeit. Szerinte az elmúlt 10-15-20 évben a klímaváltozás valóban egy merőben új helyzetet hozott.

A vízpótlásra két megoldás létezik. Az egyik a zámolyi és a pátkai tározónak a teljes rekonstrukciója lenne. Jelenleg ezekből a tározókból nem lehet vizet engedni, mert olyan magas a klorofil tartalmuk. A másik lehetőség a felszín alatti és felszín feletti vizeknek a bevezetése a Velencei-tóba, de ez egy nagyon összetett, bonyolult feladat lenne.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője arról is tájékoztatott, hogy a vízügy 2015-ben engedett utoljára vizet a tóból, bár sokan mást mondanak.


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email