22_03_29_erdmost_nincskep

Hosszú idő után újra ülésezett az Ifjúsági Önkormányzat

22_03_29_erdmost_nincskep

Hosszú idő után újra ülésezett az Ifjúsági Önkormányzat

A koronavírus-járvány az Ifjúsági Önkormányzat életét is befolyásolta, hiszen hónapokon át nem tudtak ülésezni és igazán hatékonyan tenni sem az érdi fiatalokért. Most azonban újra üléseztek és szeretnék bepótolni mindazt, ami elmaradt és az is elképzelhető, hogy a mandátumukat meghosszabbítják.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az érdi Ifjúsági Önkormányzat hosszú idő után hétfőn ülésezhetett újra. Havril Koppány diákpolgármester elmondta, hogy a hétfői ülés különösen fontos volt, ugyanis most tudtak hosszú idő óta először találkozni. „Az Ifjúsági Önkormányzat életében különösen fontos, hogy a tagok összeszokottak legyenek és akkor jól működnek a fogaskerekek.” Havril Koppány beszámolt arról is, hogy részt vesznek a Szurkolj Érd! nevezetű akcióban, amikor is az érdiek közösen szurkolhatnak  a Főtéren a labdarúgó Euróba-bajnokság mérkőzései során. Mint mondta, ez lesz az első igazi programjuk, ami ráadásul nem csak az érdi fiatalokat, hanem minden korosztályt megmozgat.  „Ez egy kitűnő programlehetőség lesz, most hogy végre mindenki kilépett a szürke hétköznapokból, a bezártságból, a korlátozásokból. Lehet majd szavazni arra, hogy ki nyeri az EB-t és a helyesen tippelők között 30 darab 5000 Ft értékű utalványt sorsolunk ki. Mi minden alkalommal ott leszünk, a szavazatokat az első alkalommal, az első mérkőzésen, június-11 én lehet majd leadni.”

Az Ifjúsági Önkormányzat az uszoda bérletekkel kapcsolatosan is döntést hozott, 20 darab bérletet fognak kisorsolni az arra jelentkező diákok között.

Az Ifjúsági Önkormányzat tagjai folyamatosan ötletelnek és igyekeznek jó ügyekre fordítani a rendelkezésükre álló keretet. Terveznek néhány kulturális programot is Érd életébe behozni és a városi gyereknapon is közreműködnek majd.  „Fontos számunkra, hogy minőségi programokra költsünk a keretet és ne szórjuk a pénzt.”

Az Ifjúsági Önkormányzat megbízatása elvileg szeptemberben jár le, de a diákpolgármester elárulta azt is, hogy elképzelhető hogy a mandátumukat egy kicsit meghosszabbítják, hiszen az elmúlt időszakban nem igazán tudtak hatékonyan dolgozni, hiszen a jogszabályok kötötték őket is.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email