A koronavírus-járvány az Ifjúsági Önkormányzat életét is befolyásolta, hiszen hónapokon át nem tudtak ülésezni és igazán hatékonyan tenni sem az érdi fiatalokért. Most azonban újra üléseztek és szeretnék bepótolni mindazt, ami elmaradt és az is elképzelhető, hogy a mandátumukat meghosszabbítják.
Day: June 7, 2021
Hármas karambol történt az Iparos úton az Interspar előtt. A helyszínelés még zajlik, az autópálya felől a közlekedés zavartalan.
Vasárnap a Pest Megyei Kupanap programjával sikeres főpróbán vizsgázott jelesre a BSC új stadionja. A női kupadöntőt a Tárnok nyerte a Kék Duna SE ellen, míg a férfi döntőben a Csomád-Kisnémedi tizenegyesekkel múlta felül a Gyömrőt.
A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje Érdre látogatott hétfőn délután. Többek között arról beszélt, hogy a kormányzásnak arról kéne szólnia, hogy hogyan éljünk jobban mindannyian. Mint mondta, tisztességtelen versenyre számít, majd hozzátette, ennek ellenére győzelmet remél.
Idén is lesz Múzeumok Éjszakája Érden, melyet június 26-án rendeznek meg a Magyar Földrajzi Múzeumban. A programot könyvbemutató és előadások színesítek majd. A rendezvényen való részvétel előzetes regisztrációhoz és védettségi igazolványhoz kötött.
A magunk mögött hagyott hétvégére igazi nyári meleg köszöntött be, és a vírushelyzet is szerencsésen alakult, így semmi akadálya nem volt annak, hogy megnyissa kapuit a látogatók előtt a százhalombattai strand. A létesítmény jelenleg csak védettségi igazolvánnyal, illetve applikációval látogatható.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ polleninformációi szerint kedden a csalánfélék pollenjei közepes, míg a pázsitfűfélék és a fenyőfélék pollenjei magas koncentrációban lesznek jelen a levegőben.
Szlávik János hétfőn reggel a TV2 műsorában arról beszélt, hogy a biztosan kelleni fog harmadik koronavírus elleni oltás, várhatóan a következő 6-12 hónapban. Az infektológus emellett arról is beszámolt, hogy nehéz lesz elérni a 6 millió beoltottat, ami európai szinten is szép teljesítmény lenne.
Itt a nyár, a napozás ideje. Noha a nap az elsődleges D-vitamin-forrásunk, a túlzott sütkérezés károsítja a bőrünket. Ebben a cikkben elmagyarázzuk, mit jelent egy naptej faktor mutatója, hány faktoros naptejet vegyünk. Madari Szilvia, illatszakértő, az ÖkoABC tulajdonosa válaszolt kérdéseinkre.
Gyűrűs napfogyatkozás lesz június 10-én. Az eseményt Kanada északi részén, Grönlandon, Szibériában és a Távol-Keleten figyelhetik majd meg, Magyarországon be kell érnünk egy részleges napfogyatkozással.