22_03_29_erdmost_nincskep

Új Trianon-emlékmű készül Battán

22_03_29_erdmost_nincskep

Új Trianon-emlékmű készül Battán

A Szent István templom mellett készül az I. világháborút lezáró 1920. június 4-i békeszerződést idéző Trianon-emlékmű Százhalombattán, melyet a tervek szerint a 101. évforduló megemlékezése után adnak át.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint az emlékmű építését kezdeményező helyi önkormányzati képviselő, Lukács Bernadett a Hírtükört emlékeztette, minden évben a vasútállomásnál, a parkoló szélén álló emlékműnél emlékeztek meg, de ez mindig technikai akadállyal járt, hiszen a városba érkezőket akadályozták a parkolásban, kiállásban és az elhaladó vonat zaja sem segítette a zavartalan megemlékezést.

„A vasútállomás rekonstrukciója, a terület teljes átrendezése indította el a közös gondolkodást, hogy hol lehetne elhelyezni az eredetileg 1934-ben készült ma is álló emlékművet”

– fogalmazott Lukács Bernadett, beszámolva arról is, hogy szervezeti vezetőkkel, képviselőtársaival és civilekkel is konzultált az emlékmű új helyéről, amely után a képviselő-testület egyhangúlag támogatta azt.

„Ez egyébként még 2020 februárjában volt. Szerettük volna az áthelyezést a tavalyi 100. évfordulóra megvalósítani, de a covid járvány felülírta az elképzeléseket, így elhalasztottuk egy évvel”

– jegyezte meg Lukács Bernadett, kitérve rá, amikor a projekt idén elkezdődött, a műszaki emberek megállapították, hogy az emlékmű nem helyezhető át, mert az egy öntött szobor, amelyet ha megbontanak és daruval kiemelnek, valószínűleg eltörik, de mindenképp sérül.

„Így megint jött az újratervezés, azután a döntés, hogy egy két méter magas gránit obeliszk helyettesítse az eredetit”

– húzta alá az önkormányzati képviselő, aki ismertette, hogy az új obeliszk egy négy méter átmérőjű kör közepén lesz felállítva, az eredetihez hasonlóan Magyarország címerének és a „régi-új” Magyarország térkép is rajta lesz, mellette pedig a magyar zászló fog díszelegni.

„Ami még egy érdekesség, hogy ezt a kör alapzatot öt darab sziklakő fogja körbevenni, melyek az elcsatolt országrészeket szimbolizálják. A sziklaköveken is lesznek feliratok. (Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Őrvidék, Délvidék)”

– fogalmazott Lukács Bernadett, aki a Hírtükörnek elárulta, a talapzat már elkészült, a kőfaragó pedig már elkezdte a feliratozást, a héten érkeznek sziklakövek a süttői mészkőbányából, a felfúrandó táblák és plakettek pedig a grafikusnál készülnek.

Lukács Bernadett kitért arra is, amennyiben a járványügyi intézkedések lehetővé teszik, terveik szerint a Trianoni békediktátum 101. évfordulóján, június 4-én, 18 órakor tartanának városi megemlékezést a Szent István téren, melynek záró akkordjaként avatnák fel az új emlékművet.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email