Fecskék és gólyák

Fecskék és gólyák

Nemrég megérkeztek az első fecskék és gólyák. Petró Krisztinát, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MMTE) érdi tagját arról kérdeztük, hogyan segíthetünk a madaraknak, akiknek az életét egyre gyakrabban nehezítik meg.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egyre gyakoribb hír ugyanis, hogy üzletek, házak bejárata fölé szerelt galambtüskékkel igyekeznek megakadályozni a fecskék fészekrakását. Sajnos sokszor hallani arról is, hogy a már elkészült fecskefészkeket leverik.
„Aki látja, hogy bántják a fecskéket, akár tojásokkal, fiókákkal együtt leverik a fészket, azonnal jelentse a hatóságnak. Ha ugyanis tetten érjük, az illető nem tud kibújni a büntetés alól, és talán még meg lehet
menteni a madarakat” – mondja Krisztina, aki 2018-ban kezdte felmérni a fecskék állapotát Érden, illetve meghatározni, hol hány kolónia él. Ugyanígy a gólyákra is vigyázni kell, őket ugyanis áramütés érheti. Bár Érden
tavaly távtartó kosárral emelték feljebb a villanyoszlopról a fészket, így a madarak nem tudnak rálépni a vezetékre. De veszélyt jelent rájuk nézve az is, ha légpuskával lőnek rájuk, vagy megmérgezik a táplálékul szolgáló állatokat, például pockokat, egereket, békákat. „Az embernek vissza kellene térnie ahhoz az állapothoz, hogy együtt él a természettel, az állatokkal. Amikor a rovarokat elkezdik irtani, senki nem gondol arra,  azért halnak éhen, mert nincs
mit enniük.” Ha már kikeltek a fiókák és jön egy hideg, esős idő, ami 4-5 napig is eltart, előfordulhat, hogy a kicsik nem kapnak elég eleséget, és éhen pusztulnak.”

Petró Kriszta azt is elárulta, a gólyák többnyire ugyanabba a fészekbe térnek vissza, ahol az előző évben töltötték a nyarat. A gólyák egyébként nem párban jönnek. „Egyikük korábban érkezik, és felméri a helyzetet, a fészek állapotát. Sajnos az is előfordul, hogy a párja egyáltalán nem érkezik meg, mert az úton elhullik. Ebben az esetben vagy másik párt választ, vagy otthagyja a fészket.” A fecskék is mindig ugyanoda térnek vissza, és új fészket
építenek, amennyiben az előzőt leverték. Számukra ilyenkor az jelent veszélyt, ha nem találnak anyagot a fészekrakáshoz

Tavaly tartott fecskenapot az MMTE, az idei programok azonban a járvány miatt egyelőre bizonytalanok.

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email