777 millió Érdnek?

777 millió Érdnek?

Nem hivatalos forrásokból úgy értesültünk, hogy Érd is részesülhet a 25000 lakost meghaladó lélekszámú településeknek ígért több száz millió forintos kompenzációból.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Magyar Közlönyben ugyan még nem jelent meg, így nem hivatalos forrásokból az Erdmost úgy értesült, hogy Érd is részesülhet a 25000 lakost meghaladó lélekszámú településeknek ígért kompenzációból, vagyis 777 millió Ft-hoz juthatna a város. Ez az összeg azonban nem oldaná meg a város gondjait, elég csak az eddig elvont 4 milliárd Ft-os elvonásra gondolni, ráadásul még a tavalyi 700 millió Ft sem érkezett meg. Aradszki András országgyűlési képviselő szerdán adott interjút az Érd Tv-nek, akkor azonban ezt még nem említette.

Csőzik László polgármester az elmúlt időszakban több alkalommal beszélt az elvonásokról: ” a város hiánya 4 milliárd forint, ennél jelentősen alacsonyabb kompenzációt nem tud elfogadni, mert annak intézmények, illetve a városi sporttámogatás látná kárát.” Csőzik itt arról is beszélt, hogy 2,7 milliárd forintos támogatási kérelmet nyújtott be a város önkormányzata nevében a kormány felé – erre az összegre lenne szükség ahhoz, hogy fenntartsák az önkormányzati szolgáltatások színvonalát, és a minimális fejlesztések megvalósuljanak. A polgármester korábbi interjújában arra is kitért, hogy 2010 óta Érd minden évben közel egymilliárd forintos működési támogatást kapott a kormánytól, hiszen a város saját bevételei és a normatívák nem fedezik a hétköznapos működtetés költségeit sem, mert a lakosságszámhoz képest gyenge a helyi gazdaság, amely miatt mankóra szorult a városvezetés. Hozzátette, a támogatási folyamat az előző évben megszakadt. Bár a víziközmű szolgáltató tőkeemelésére Érd kapott 211 millió forintot, akkor más megyei jogú városok 1,38 milliárd forintos támogatást kaptak. Kifejtette, a 2020-as évre van az önkormányzatnak egy egymilliárd forintos igénye és egy újabb egymilliárd a 2021-es évre, ezen kívül pedig van egy másfél milliárd forintos bevételkiesésük az iparűzési adó frontján. 

Információnk szerint a budapesti kerületeknek nem jár pénz, erre a döntésre közösségi oldalán reagált Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is: „a kormány ismét nem állta a szavát, ugyanis amikor a kormány elvette a helyi iparűzési adónak a felét, „akkor még érdemi kompenzációról és érdemi egyeztetésekről volt szó. Egyik sem lett.”  A főpolgármester szerint a mostani kormánydöntésről a helyi Fidesz-szervezetek előbb értesültek, mint a megválasztott ellenzéki polgármesterek, és felidézte azt is, hogy tavaly év végén a kormánypárti települések több mint 15 milliárd forint támogatást már kaptak, az ellenzékiek viszont akkor semmit.

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email