Indul a beiratkozás, egyes körzetekben rendkívül nagy az óvodaköteles gyermekek száma.
- info@erdmost.hu
A bölcsődei beszoktatás alatt derült ki, hogy Pápai Ildikó kisfiáról, hogy autizmussal él, ez pedig mindent megváltoztatott. Ő pedig a Szikra Tehetséggondozó nagykövete lett, nemrég megjelent „Azt beszéltük meg, hogy boldog leszel – Élet az autizmus galaxisban” című könyvével sorstársain segítene.
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
További cikkeink
Futballistáink az ETO Akadémia csapatával mérkőztek anyák napján.
Van, aki az irodalomtól félt a legjobban, másoknak a matek a mumus.
További cikkeink
Pár napja a Dunán feljebb tapasztalt tömeges halpusztulás enyhe mértékben elérte Érdet is.
Április utolsó napján tartották a ballagási ünnepségeket Érd középiskoláiban.
Állatkínzás miatt akár börtönbüntetést is kaphat a tárnoki férfi.
Az Érdi Tankerületi Központ közreműködésével valamivel több mint háromszáz millió forintból újabb épületrészeket újítanak
A mindössze 19 éves junior válogatott játékos a szezon végéig még az érdi csapatot
Környezettudatosságról beszélgettünk a Teleki nyolcadikosaival, akik a minap elsők lettek egy érdi pályázaton.