22_03_29_erdmost_nincskep

Úszás: Milák újabb két számban döntőzhet csütörtökön

22_03_29_erdmost_nincskep

Úszás: Milák újabb két számban döntőzhet csütörtökön

Bejutott a B-döntőbe 200 m vegyesen a Duna Arénában rendezett felnőtt úszó országos bajnokság 2. napjának délutáni előfutamában Ángyán Máté. Az Érdi Vízisport Kft.-ből még 400 gyorson Polgár Laura, Tohl Patrik és Tohl Dániel is egyéni csúccsal zárt. Milák Kristóf újabb 2 számban döntőzhet délelőtt

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A 200 méter pillangón elért bődületes csúcsai után a BHSE jelenlegi, az Érdi Úszósport Kft. korábbi úszója Milák Kristóf a legrövidebb távon, 50 méteren Szabó Szebasztián mögött 2. legjobb idővel (0:23,87), míg 400 méter gyorson 3:56,65-tel 8.-ként ugyancsak döntőzhet a csütörtöki program nyitányaként. Kérdés azonban, melyiket vállalja, hiszen a két számot egymás után rendezik – a program szerint – 14 perc eltéréssel.

Az Érdi Vízisport Kft. utánpótláskorú versenyzői, illetve az éppen a felnőttek közé lépő Polgár Laura tovább növelhetik a vezetőedző, Magó Gábor elégedettségét, hiszen újabb B-döntő és három egyéni csúcs jött össze március 24-én a délutáni programban.

Bár Ángyán Máté ezúttal nem volt a “rekorddöntők” között, 2:11,42-es idejével 200 méter vegyesen elért 16. helyével éppen kiharcolta a csütörtök délelőtti B-döntőbe jutást.

400 gyorson a négy érdi induló közül hárman is egyéni csúcsot úsztak. A nőknél Polgár Laura 2018-as rekordját adta át a múltnak és lett 35.

A férfiaknál a Tohl-testvérek, a 2004-es születésű Patrik és a 2005-ös Tohl Dániel egyaránt közel három másodpercet javítottak rekordjukon. Előbbi 2020-as, utóbbi idén februári csúcsán faragott.

Mint Magó Gábor, az Érdi Vízisport Kft. vezetőedzője korábban érdeklődésünkre elmondta, a 4×200 méter férfi gyorson az érdi váltó számára csak a részvétel volt a fontos, s az utolsó, 12. helyen zárt az mezőny magasan legfiatalabb kvartettje.

Magó Gábor vezetőedző előzetes várakozásairól ide kattintva olvashat!

Az úszó országos bajnokság előzetes rajtlistája ide kattintva érhető el, míg a részletes program az ide kattintva elérhető programfüzetben található.

Eredmények, felnőtt úszó országos bajnokság, 2. nap, délutáni előfutamok, Duna Aréna
4×200 m férfi gyorsváltó:
Érdi Vízisport Kft. (Tohl Patrik, Tohl Dániel, Ángyán Máté, Pigler Attila) – 12. 7:58,27
férfi 200 m vegyes: Ángyán Máté 16., 2:11,42, B-döntő
női 200 m vegyes: Őri Rebeka 27., 2:26,63
férfi 400 m gyors: Tohl Patrik 23., 4:06,83 (új egyéni csúcs); Pigler Attila 29., 4:10,22; Tohl Dániel, 34., 4:13,76 (új egyéni csúcs)
női 400 m gyors: Polgár Laura 35, 4:42,85 (új egyéni csúcs)

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email