22_03_29_erdmost_nincskep

Lengyel-magyar két jóbarát…

22_03_29_erdmost_nincskep

Lengyel-magyar két jóbarát…

Március 23. a lengyel-magyar barátság napja. A Bundáskenyérben Szczerba Roland, az Érdi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke arról is beszélt, milyen programokkal ünneplik ezt a napot. Beszámolt arról is, hogy a Lengyel-magyar Barátság Terének szeretnék elnevezni az egyik érdi közterületet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Március 23-a a lengyel-magyar barátság napja. Ezt 2007-ben szavazta meg a lengyel és a magyar parlament, egy évvel azután, hogy Sólyom László és Lech Kaczynski akkori államfők Győrben felavatták az első köztéri Magyar-Lengyel Barátság Emlékművet. 

Ebből az alkalomból beszélgetett az ÉrdFM 101,3 Bundáskenyér című műsorában Ba-Nyilas Hajnalka és Urbán Szabolcs Szczerba Rolanddal, az Érdi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnökével, aki először a lengyel-magyar barátság történelmi vonatkozásaira tekintett vissza. 

Megjegyezte: úgy látják, a fiatal generációból ennek ismerete egyre inkább kikopik, és szeretnék erősíteni mindkét oldalon. Jövő héten megjelentetnek egy interjút egy érdi egyetemistával, aki megtanult lengyelül, és szívügyének tekinti a lengyel-magyar kapcsolatot. Ezzel is szeretnék a fiatalokat inspirálni. 

A gyerekeknek rajzpályázatot hirdettek, szintén a lengyel-magyar barátság témájában. 

Benyújtottak egy javaslatot az önkormányzatnak, hogy az Almafa utcai hajós játszótér területét elnevezzék Lengyel-magyar Barátság Terének, jelenleg várnak ennek elbírálására.


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email