A huszonkét éves Eszter az érdi Vörösmarty gimnáziumban tanult, most pedig a Sorbonne hallgatója, és hamarosan Párizsba költözik. Nemcsak okos, hanem szép is. Egy éve leszerződtette egy divatmodell-ügynökség. Gyerekkorában anyuka, műkorcsolyázó és hercegnő szeretett volna lenni, a környezete viszont azt várta tőle, hogy kis autókkal játsszon és tűzoltónak készüljön. A pszichológus azt mondta, kinövi. Mire leérettségizett, tudta: ha élni akar, teljesen nővé kell válnia.

Hogyan derül ki valaki számára, hogy transznemű?

Háromévesen megmondtam, hogy lány szeretnék lenni, és óvodásan vittek pszichológushoz, mert nagyon kitartóan ismételgettem ezt. Az általános iskolában minden este imádkoztam, hogy másnap lányként ébredjek, de transzneműnek akkor még nem tudtam magamat nevezni, mert a szót sem ismertem. Jó ideig megpróbáltam bent maradni a kényelmetlen komfortzónámban, de a suliban fizikailag és verbálisan is bántottak. Folyamatosan tudatták velem: nem jó, ahogy vagyok. Azután fokozatosan rájöttem, hogy nem szeretnék többé félelemből élni, és nem akarom már elviselni az elnyomást. Láttam jó mintákat, például az Instán. Nem férfiakat tűsarkúban, hanem gyönyörű nőket, akik ugyanonnan indultak, ahonnan én, és azt az életet élik, amiről gyerekkoromban álmodtam.

Volt idő, amikor a te is abban reménykedtél, hogy el fog múlni?

Igen, csak ellentétes előjellel! Aztán rájöttem, hogy nem fog varázsütésre megtörténni. Tizenegyedikben ültem a buszon, néztem az embereket, és arra gondoltam, minden második nőnek született. Én miért nem? Aztán tetszett egy fiú, akiről kiderült, hogy meleg, de túlságosan nőiesnek talált. Nem éreztem csalódást. Akkor értettem meg, hogy nem szeretném, ha vonzó férfinak látna, mivel női identitásom van. Nő vagyok. Sokat olvastam, kutattam a témát, és csak akkor mondtam el másoknak, amikor már tudtam, hogy mit akarok.

Melyik volt a legnehezebb része az átváltozásnak?

Egy pillanatig sem éreztem kételyt, hogy a tranzíció a helyes döntés számomra, de félelmetesnek tűnt elmondani a családomnak. Féltem a részletektől, a hormonok mellékhatásától, az orvosi beavatkozásoktól, a műtéttől, ami nagy vérveszteséggel járhat, de a legnagyobb szorongást a társadalmi elfogadás kérdése okozta. Éppen ezért beszereztük az összes szükséges szakvéleményt, és még az előtt beadtam a névváltoztatás iránti kérelmemet, hogy időpontot foglaltam volna az endokrinológushoz.

Kitől kell kérni?

Hivatalosan csak egyszerre lehet igényelni a nem- és névváltoztatást, nálunk ugyanis nincs olyan keresztnév, amely mindkét nemnek megfelelne. A kérelmet a fővárosi kormányhivatalhoz kell benyújtani, amely véleményezteti az Emberi Erőforrások Minisztériumával, azután továbbítja az illetékes anyakönyvvezetőhöz, aki elvégzi a módosítást. Legalábbis ez volt a szokásjog 2020-ig, mert a folyamatot törvények nem szabályozták, amit kifogásolt is az Európai Emberi Jogok Bírósága. 2018-ban, kora nyáron adtam be a kérelmemet, és egy hónap múlva értesítettek, hogy továbbították az EMMI-nek.

Mikor érkezett rá válasz?

Semmikor. Semmilyen hivatalos értesítést nem kaptam azóta sem. Egy barátnőm olvasta, hogy az EMMI a májusban elfogadott adatvédelmi törvényre hivatkozva nem folytatja az eljárásokat. Másokhoz hasonlóan nyilatkozatot küldtünk, hogy kezelhetik a személyes adataimat, elolvashatják az orvosi szakvéleményeket, amiket egyébként éppen e célból csatoltunk a kérvényünkhöz. De továbbra sem kaptunk semmilyen tájékoztatást.

Ennek ellenére haladtál az orvosi beavatkozásokkal?

Igen, a tranzícióm orvosi részét befejezettnek tekintem. A környezetem az első pillanattól elfogadott nőként, auhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgatikusan, az elejétől fogva így tekintettek rám az utcán, az étteremben, bárhol. Amikor azonban rájöttem, hogy a hivatalos dokumentumaim ki tudja meddig lesznek ezzel ellentétesek, elfogott a pánik. Hatalmas stressz volt felszállni a vonatra, mert féltem, hogy elkérik a diákigazolványomat. Régen elmúltam tizennyolc, de eddig még nem vettem alkoholt, nem jártam bulizni, nehogy belenézzenek a személyimbe. Nem mertem postai küldeményt átvenni vagy orvoshoz menni, hátha hangosan szólítanak. A félelem átitatta az életemet.

Szégyennek tartod, hogy nemet váltottál?

Nem, de az intimitásomhoz tartozik, amiről nem szeretnék fűnek-fának beszélni. Főként, mert tudom, hogy az emberek egy része agresszívan reagál rá. Kérdezték többen, milyen érzés, hogy „minden álmom teljesült”, de nem ez volt MINDEN álmom! Elhárult egy akadály, és elkezdhettem végre igazán élni. Rengeteg egyéb álmom van még, amiket csak igazi önmagamként tudok valóra váltani.

Tavaly májusban az első „COVID-intézkedések” között törvény született a nemváltás tilalmáról. Hogyan fogadtad a hírt?

A megelőző időszakban, amikor még csak „fagyasztották” az eljárást, mindent megtettünk, hogy kicsikarjuk valahogy az anyakönyvi bejegyzést. Az ügyvédek azt mondták, jogi akadálya nincsen, semmilyen szabály nem tiltja. Volt, akinek sikerült is megszerezni, de az én születési helyem szerinti anyakönyvvezető inkább az időhúzásra játszott. Mozgósítottuk a kapcsolatrendszerünket. Végül apukám ismerőse a kormányhivatalból szólt, hogy ne reménykedjünk. Egy hétig sírtam reggeltől estig.

Mit jelent számodra ez a jogszabály?

Kezdetben úgy éreztem, összetörte az életemet, de ha másra nem, arra jó volt, hogy eljutottam oda: soha többé senki nem mondhatja meg nekem, ki vagyok. Fájt szembesülni azzal, hogy nem kellek, nem számít a boldogságom, sőt, a biztonságom sem. Mert mi történne velem, ha nőként férfi részlegen helyeznének el a kórházban, vagy – nem tervezem, de – börtönbe kerülnék? Hány napig maradnék életben? Jogilag teljesen instabil ez a helyzet. Még a miénknél jóval konzervatívabb országokban – például Törökországban – is nemet válthat jogilag, aki nemi megerősítő műtéten esett át. Egy tollvonással tönkre lehet tenni embereket, és ha ez valakinek örömet okoz, szomorú, de nem lehet megváltoztatni a valóságot.

Mit tettél, amikor kisírtad magadat?

Az ember mondogatja, hogy „nem akarom”, aztán beletörődik, belefásul. Az elején, hosszú évekig olyan intenzíven tudtam szenvedni, hogy óceánt könnyeztem, azután elfogadtam, hogy mozgó céltábla vagyok. Májusban pedig azt is, hogy el kell szakadnom a családomtól, a szülői háztól, és menekültté kell válnom, ha élni akarok. Megint tájékozódni és tervezgetni kezdtem. Olyan helyet kerestem, ahol minél előbb állampolgárságot kapok. Franciaországban ez két év alatt is lehetséges, ha ott végzed el az egyetemi mesterkurzust.

És csak úgy felvettek a világ egyik leghíresebb egyetemére?

Ötösre államvizsgáztam az ELTÉ-n, ötösre írtam a szakdolgozahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgat. Beadtam a bizonyítványaimat, az önéletrajzomat, a motivációs levelet, a kutatási tervet, és igent mondtak.

Miből fogsz megélni párizsi egyetemistaként?

Vannak magántanítványaim, egy kinti barátnőm talán tud segíteni, hogy komolyabb munkát kapjak angoltanárként, és az ügynökség szerint modellmunkákat is szerezhetek.

Mit fogsz kutatni a Sorbonne-on?

A XIX-XX. századi angol irodalom és vizuális művészet kapcsolatát. Volt egy festőnő, Elizabeth Siddal, aki valahogy összefonódott lelkileg azokkal a nőalakokkal, akikhez modellt állt. Az egyik leghíresebb ilyen kép az Ophelia. Siddal is öngyilkos lett, hozzá hasonlóan. Valahogy feloldódott a festők rajongásában és a szimbolikus női sorsokban.             

Te milyennek találod a női sorsot?         

Az ember ember, és meg kell tanulnunk elsősorban annak látni egymást. Még akkor is, ha vannak privilegizált csoportok. Nekem természetes nőnek lenni, mert sosem tudtam azonosulni ezzel a szereppel, csak egy túl hosszúra nyúlt, szomorú bevezetés volt számomra. Elképesztő segítséget kaptam a családomtól, a barátaimtól, sőt, egy furcsa, szerető, de mérgező párkapcsolattól is. A gyenge, sírós, hisztis áldozat helyett mostanában egyre erősebb nőnek kezdem érezni magam.

Szerző: Czifrik Kati