22_03_29_erdmost_nincskep

Részlegesen újranyithatnak a gyógyfürdők?

22_03_29_erdmost_nincskep

Részlegesen újranyithatnak a gyógyfürdők?

Bár az országos sajtóban megjelent, hogy március 16-tól több gyógyfürdő is részlegesen újranyithat, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára szerint erről nincs szó. Ugyan a gyógyfürdőket novemberben bezárták, néhány gyógykezelést azóta is igénybe vehetnek a polgárok.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Várhatóan március 16-tól a Széchenyi, a Lukács, a Paskál és a Pesterzsébeti fürdőben újra elérhetőek a gyógykezelések, mint például az orvosi gyógymasszázs, az iszappakolás, a víz alatti sugármasszázs, a szénsavas kádfürdő és az egyéb fizikoterápiás kezelések – jelent meg az országos sajtóban.

„Nem a fürdők újranyitásáról van szó, pedig nagyon örülnénk, ha már ott tartanánk, hanem arról a lehetőségről, amit a kormányrendelet egyébként tavaly november óta lehetővé tesz

– kezdett bele Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára. –

Ez alapján kellett akkor a gyógyfürdőket bezárni, de tettek olyan kivételt, ami az egyes szolgáltatások üzemeltetését engedélyezte”

– magyarázta az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című reggeli műsorában a főtitkár, kifejtve, ez nem fürdőszolgáltatást, hanem csak gyógyszolgáltatást jelent, így például a medencés gyógyfürdők igénybevételére nincs lehetőség.

Balogh Zoltán beszélt arról is, hogy folyamatosan zajlik az egyeztetés azzal kapcsolatban, hogy a Fürdőszövetség egy tizennégy pontos javaslatot tett a kormány felé a fürdők biztonságos újranyitásáról, ugyanakkor a főtitkár nem tudott konkrétumokkal szolgálni az újranyitás időpontjáról, hiszen ez szerinte teljesen bizonytalan.


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email