Tovább gyérítik a vaddisznóállományt

Tovább gyérítik a vaddisznóállományt

A sertéspestis elleni harc jegyében megszületett a döntés: éveken át tartó vaddisznó-gyérítési akció indul hazánkban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az afrikai sertéspestis miatt kell 2025-ig tartó programot készíteniük a vadászatra jogosultaknak, hogy a vaddisznóállomány gyérítésével akadályozzák meg az afrikai sertéspestis terjedését. Jelenleg van olyan terület Magyarországon, ahol az állomány sűrűsége akár tízszerese annak, ami az Európai Unió állat-egészségügyi stratégiája szerint optimális lenne – jelentette ki nemrégiben az országos főállatorvos.

Bognár Lajos azt is elmondta, hogy Magyarországon az afrikai sertéspestis jelenleg kizárólag a vadon élő állatokat érinti, és azokat is főleg az ország keleti részén, illetve Komárom-Esztergom és Pest megyében. A nyugati országrészben máshol, így Fejérben sem találtak még beteg egyedeket, pedig óriási mintaszámokkal dolgoztak az ezt vizsgáló szakemberek a tavaly március elsején kezdődött vadászati évben, ami most, február végén zárul.

– Nemcsak az örömhír, hogy a körülöttünk élő vaddisznók nem kapták el, hanem az is, hogy az általunk tartott házisertések sem betegedtek meg és a szakemberek mindent elkövetnek, hogy ez így is maradjon. Igaz, az állattartóknak is van feladatuk, ugyanis be kell keríteniük és zárniuk a telepeket, hogy véletlenül se jusson be a fertőzés. Ennek a küzdelemnek szerves része az előttünk álló ötéves időszakra vonatkozó nemzeti akcióterv, amelynek végrehajtásában a legnagyobb szerep a vadászatban érintetteknek jut. Persze nem új ez, az állomány létszámának szisztematikus csökkentése 2018 óta tart. Mostantól 2025-ig minden vadászatra jogosultnak a saját vadászterületére kell majd adoptálnia a legjobb gyakorlatokat, és kell letennie azt a tervet, amely alapján végrehajtja a kívánt mértékű további gyérítést – hívta föl a figyelmet Bognár Lajos.

Ma Magyarországon 0,1–5 „darab” vaddisznó jut egy négyzetkilométerre, ami meglehetősen magas ahhoz képest, hogy az unió azt kívánja, hogy az átlagot szorítsák le a vadászok 0,5 alá.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email