A szabályos adózás támogatása a NAV célja

A szabályos adózás támogatása a NAV célja

Nem a bírságolás, hanem a szabályos adózás támogatása a Nemzeti Adó- és Vámhivatal célja – hangsúlyozta 2020-ról szóló évértékelőjében Sors László, a hivatal vezetője. Az ellenőrzések jelentős része támogató jellegű, a klasszikus adóvizsgálatok aránya hét százalékra csökkent.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal lapunknak küldött közleményében azt írja, az adatok azt mutatják, hogy a gazdasági visszaesés nagyobb, gyorsabb és pusztítóbb az 1929-es nagy gazdasági világválság alatt tapasztaltaknál.

Ez a magyar gazdaság szempontjából azt jelenti, hogy a tavalyi évre 5-6 százalék közötti visszaeséssel kell számolnunk. Mint írják, a kormány gazdaságpolitikai elvei azonban most sem vesztették érvényüket.

„Továbbra is a munkahelyteremtés, a gazdasági fejlődés, a családok támogatása áll a középpontban” – mondta videóüzenetében Varga Mihály pénzügyminiszter.

Sors László, a NAV vezetője arról beszélt, a hivatal digitális fejlesztései nemzetközi viszonylatban is jelentősen egyszerűsítették az állampolgárok és vállalkozások adózását. Ezzel mindegy 25 millió adózói bevallás és kötelező adatszolgáltatást könnyítenek meg, amellett, hogy valós idejű információkkal szolgálnak a gazdasági eseményekről.

„Ezek az eszközök garantálják az állam és a tisztességes vállalkozások kárára működő, súlyos gazdasági bűncselekményeket elkövető bűnszervezetek kiiktatását is”

– jegyzi meg.

Hozzátették, a vállalkozások digitalizálásában is felhajtó erőként működő hivatali megoldások a járványhelyzetben is stabil működést biztosítanak a NAV-nak.

2020-ban az ügyfélszolgálati kapcsolatokban az elektronikus csatornák domináltak, 33 százalékkal csökkent a személyes ügyintézés és csaknem 80 százalékkal többen hívták telefonon a hivatal munkatársait, mint az előző évben.

A kormányzati adókönnyítések végrehajtásán túl, az átmeneti szabályokhoz alkalmazkodott hivatal, jelentős adatvagyona alapján szektorokra bontva képes mérni és bemutatni a gazdasági szereplők járványhelyzeti reakcióit, a bajba jutott vállalkozások nehézségeit is. A NAV által kezelt bevételekből – ami az államháztartás adó jellegű bevételeinek 94 százalékát teszi ki – pontosan látszik, hogy az áfából, a járulékokból és a szociális hozzájárulási adóból a vártnál kevesebb bevétel származott az elmúlt évben.

A gazdasági visszaesés és az adókönnyítések ellenére tavaly mintegy 2 százalékkal több volt a NAV bevétele, mint 2019-ben. Ebben a hivatal teljesítményén túl komoly szerepe volt az adópolitikának és a gazdaság szereplőinek is. 2020-ban 15 ezer 813 milliárd forint folyt be az adó- és vámhivatalhoz, ami mintegy 94 százaléka a kormány által még a járványhelyzet előtt tervezett bevételnek. 2021-ben 17 ezer milliárd forint beszedése a cél – mondta évértékelőjében Sors László, a NAV vezetője.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email