Ön tudja, hol van Csuka Zoltán lakóháza?

22_03_29_erdmost_nincskep

Ön tudja, hol van Csuka Zoltán lakóháza?

Még októberben írtunk arról, hogy Süle Zsolt, érdi közügyes az Érd alsó vasútállomáson található perongalériából kiindulva a város nevezetes pontjain QR-kódokat helyezett ki, melyek segítségével jobban megismerhetjük városunk múltját és jelenét. 

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Süle most újabb kódokat készített, amiket főleg Ófalu történelmi nevezetességeinél helyezett el. Lapunknak elmondta, a perongaléria mellett az érdikumokat is szeretné bevonni a „játékba”. Amúgy nemcsak a kultúrtörténeti emlékeknél rakna ki QR-kódokat, hanem olyan frekventált helyeken is, mint a Főtér vagy a Pelikán sétány. Szeretné, hogy a kódok ne csak magát a nevezetességet mutassák be, hanem térképet és egyéb információkat is mellékelne hozzájuk. 

Felvetettük az ötletgazdának, mi lenne, ha olyan helyekre is mutatnának a kódok, mint a nemrég létrejött LevenDuna túraútvonal és állomásai.

Süle Zsolt szerint ez azért is jó ötlet, mert a projekt turisztikai célokat is szolgál. Viszont a tartalmat valakinek elő is kell állítania. 

„De hol vannak ezek a tartalmak? Hol van például idegen nyelvű tartalom Érdről?”. Na, ez tényleg kardinális kérdés. Ahogy az is, alapvetően kinek is szólnak ezek a QR-kódok?

Süle Zsolt erre lokálpatrióta szemlélettel azt mondja:

„Addig nem lehet turizmust csinálni, amíg a helyiek nem ismerik saját városukat.”

Elmesélte, évekkel ezelőtt Érd testvérvárosából, Poyntonból érkező fiatalokkal futott össze az állomáson. A srácok, segítség híján, azt sem tudták, merre induljanak, hogy megtalálják a testvérváros táblát és a Földrajzi Múzeumot.

„Érd olyan szegényesen van kialakítva, hogy a lakosoknak sincs információjuk saját lakókörnyezetükről. A QR-kód koncepció legfontosabb küldetése tehát az, hogy ha megkérdezik bármelyik érdit, hol a található a minaret vagy Csuka Zoltán lakóháza, azonnal tudjon rá válaszolni”

– fogalmazott Süle Zsolt.

Rengeteg lehetőség rejlik a kódokban. A következő lépcsőfok az lehetne, hogy mi érdi lakosok is javasoljunk nevezetességeket, helyeket, helyszíneket, turisztikai szempontból fontos állomásokat.

További cikkeink

További cikkeink

Az intézmény 20 éve viseli Lukin László zenepedagógus nevét, maga az iskola 60 éve működik, miközben 100 éve született a névadó. Az ünnepi tanév

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email